https://kolorline.hu/Idén is köszöntötték a kazincbarcikai mentősöket

Idén is köszöntötték a kazincbarcikai mentősöket

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai mentőállomás mentőseit köszöntötte Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete május 13-án hétfőn. A rendezvény célja idén is az volt, hogy a városvezetés köszönetet mondhasson a helyi mentőállomás dolgozóinak.

Az eseményen elsőként Szitka Péter polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki méltatta a Kazincbarcikai Mentőállomás dolgozóinak munkáját.
A városvezetőt Csala András, a Kazincbarcikai Mentőállomás vezetője követte, aki röviden összefoglalta a mentőállomás elmúlt egy évét, majd köszönetet mondott Kazincbarcika városának az elismerésért.

Kuján Attila
Kuján Attila Szitka Pétert polgármestertől és Klimon István alpolgármestertől vette át Kazincbarcika Város Polgárrmesterének Elismerő Oklevelét
Fotók: Kovács Loretta

A VII. Kazincbarcikai Mentőnap alkalmából Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét Kuján Attila mentőtechnikus vehette át. Kuján Attila több mint 30 éve, 1988 szeptemberében állt szolgálatba a Kazincbarcikai Mentőállomáson mentőápolóként. Az ellátott betegekkel empatikus, türelmes, segítőkész munkájában pontos, megbízható, precizitása példa­értékű. A polgármesteri elismerő oklevelet Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester adta át. A hetedik mentőnap közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Mentős nap

További híreink

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk