https://kolorline.hu/Elmaradt a pontszerzés

Elmaradt a pontszerzés

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 37. fordulójában az ETO FC Győr együttesét látta vendégül a Kazincbarcika. A putnoki mérkőzésen 1-0-ra vezettek a kék-sárgák, de végül még a pontszerzés sem sikerült.

Két megnyert csata a Siófok és a Csákvár elleni győzelem után a Győr ellen első győzelmére készült a Gálhidi-csapat. Legutóbb ősszel 0-0-át játszott egymással a két együttes, és az előző szezonban Győrben 4-3-ra, Putnokon 4-2-re nyert a kisalföldi csapat. A barcikaiak a mérkőzés első perceiben igyekeztek mezőnyfölényt kiharcolni, mely a 12. percben meghozta számukra a vezetést. Mikló tört be lendületesen a győri tizenhatoson belülre, ahol buktatták és a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Fótyik végezte el, aki a kapus mellett a hálóba lőtt. A gól után helyzetek itt is, ott is adódtak, de az újabb gólra a 45. percig kellett várni. Bal oldali győri szabadrúgás után Bagi csúsztatott Fila kapujába, kazincbarcikai szempontból a legrosszabbkor a félidő végét jelző sípszó előtt. 
A második félidő pedig még rosszabbul kezdődött, hiszen Fótyikot egy szabálytalanságot követően kicsit szigorúan az 55. percben kiállította. A dunántúliak átvették az irányítást, emberelőnyben veszélyes helyzeteket alakítottak ki. A KBSC hősiesen védekezett és olykor-olykor odakeveredett a vendégek kapuja elé is. A hazai kapura nehezedő nyomást a 76. percig bírta ki a házigazda. Ekkor Lovrencsics csapott le egy lecsorgó labdára, amely a hálóban kötött ki. A barcikaiak megpróbáltak emberhátrányban is ritmust váltatni, de nem volt esélyük egyenlíteni. A 87. percben egy vendégkontrát a csereként beállt Kovác váltott gólra. A hátralévő rövid időszakban az eredmény már nem változott, így a kék-sárgák 3-1-es vereséget szenvedtek. A KBSC 53 ponttal a 10. helyen áll a bajnokságban, és május 19-én vasárnap fél háromtól az utolsó fordulóban Békéscsabán lép pályára.

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk