https://kolorline.hu/Fiatal sakkosok a Mezeyben

Fiatal sakkosok a Mezeyben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

III. Kolorcity Open címmel egyéni és csapat utánpótlás sakkversenyt szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sakkszövetség és Kazincbarcika Város Önkormányzata május 18-án a Mezey István Művészeti Központban.

Galkó Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sakkszövetség főtitkára kérdésünkre elmondta: a verseny célja évről évre az, hogy a régió sakkélete fejlődjön, valamint a sportágat népszerűsítsék a fiatalok körében, továbbá fontos feladatnak tartják, hogy az utánpótlás korúak számára a versenylehetőséget biztosítsák. 


Fotók: Zele Tímea

- Az utánpótlás nagyon fontos a sportágak életében, így természetesen a sakkéban is. Mint alpolgármester, szívből örülök, hogy a sakknak ilyen nagy múltja van a városban, és hogy minden évben ennyi fiatal arcot látok ezen a versenyen. Bízom benne, hogy a jövőben a kazincbarcikai sakkhagyományt ez a fiatal generáció ápolja és viszi majd tovább - mondta el megynitó gondolataiban Klimon István, a város alpolgármestere. 

A versenyre négy korcsoportban egyéni, valamint csapatversenyre is nevezhettek a gyerekek, díjazásban csoportonként az első 4 fiú és az első 3 leány helyezett, csapatban pedig az első 3 helyezett részesül majd. 

Eredmények hamarosan! 

További híreink

Megérkezett az első új külföldi orvos a Kazincbarcikai Kórházba 

Dátum: 2026. aug 16. 14:51

Átvette szolgálati lakását az önkormányzattól a Kazincbarcikai Kórház első újonnan érkező orvosa, Edet Ekanem. A nigériai fiatalember néhány héten belül áll munkába a kórház belgyógyászatán. 

Nappal is Kolorfesztivál – Kiegészítő élmények és díjmentes családi programok

Dátum: 2026. aug 16. 10:08

A hat napon át zajló XII. Kolorfesztivállal nemcsak este és éjjel érdemes számolni. Augusztus 17. és 22. között számos – zömében díjmentes – családi és egyéb program egészíti ki a színpadi fellépéseket. A fesztiválterület mindennap 11 órától nyílik meg, és a gasztroutcával, valamint a térítésmentes élményekkel bárkinek szabadon látogatható 16:00 óráig, az esti belépős programok kezdetéig.

A kazincbarcikaiak is beleszólhatnak abba, milyen legyen a jövő városa

Dátum: 2026. aug 15. 12:52

Telt házzal indult el Kazincbarcika új településtervének lakossági egyeztetése. A Mezey István Művészeti Központban hat asztalnál gondolkodtak együtt a résztvevők arról, mit tartanak a város legfontosabb értékeinek, hol látnak fejlesztendő területeket, és milyen Kazincbarcikát szeretnének a következő években. A workshop az első állomása volt annak a hosszabb folyamatnak, amelybe később más formában is bekapcsolódhatnak a városlakók.

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Maya fátyla — Bandzsók István képzőművész kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk