https://kolorline.hu/Kalandra fel!

Kalandra fel!

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Ismerd meg Kazincbarcika játszótereit

Kerékpárosok vették birtokba a játszótereket és a kerékpárutakat, hiszen május 17-én Kazincbarcikán, Játszótéri kalandtúra elnevezéssel, vehettek részt a mozogni vágyó fiatalok és szüleik a városi programon. A rendezvény célja a mozgás, a játszóterek megismertetése, ahol sportfeladatokkal és versenyzéssel mérették meg magukat a kalandtúrázni vágyók.

Fotók: Kovács Loretta

Viszoczky Sándor, a Barcika Art Kft. sportszakmai igazgató-helyettese kérdésünkre elmondta, a legfontosabb feladat a gyerekek tudatos, egészséges életmódra nevelése és a sport iránti szeretet kialakítás a mindennapi életben. Fontos megmutatni és felhívni a fiatalok figyelmét, milyen lehetőségeik vannak a játszótereken.

A programon alsó és felsőosztályos diákok, szüleik, pedagógusaik vettek részt.

A túra első állomása a Csónakázó -tó volt, ahol Kovács László önkormányzati tanácsadó és a Barcika Art Kft. sportszervező munkatársai köszöntötték a megjelenteket. A kijelölt játszótereken több sportklub is képviseltette magát, így az állomásokon tartalmas feladatokkal várták a sportolók a fiatalokat.

A gyerekek megismerkedhettek az íjászattal, kipróbálhatták magukat duatlont versenyzőként is, ahol a kijelölt útvonalon futásban majd keréképáron kellett a távot teljesíteni. Volt lehetőség labdajátékra, sorversenyre, célbarúgásra, majd ezt követte egy kis csokikeresés.

Tovább kerékpározva megismerkedhettek a jégkorong alapjaival és egy feladat részeként magukra is ölthették a bevállalósok a speciális öltözetet.

Aki kedvet kapott a folytatáshoz vagy épp nem tudott részt venni az eseményen ne csüggedjen, hiszen május 26-án gyermeknapon, ismét Játszótéri kalandtúra, a szervezők várják a csatlakozni vágyókat a programhoz.

További híreink

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk