https://kolorline.hu/Színes gyermeknap a Kazincbarcikai bölcsődékben

Színes gyermeknap a Kazincbarcikai bölcsődékben

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A legkisebbeket ünnepelték a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ I. és II. számú bölcsődéiben május 22-én és 23-án. A gyerekeket színes programokkal és ajándékokkal várták az intézményekben.

Idén is kiemelt fontosságú program volt a KSZSZK két bölcsődéjében a gyermeknap rendezvénysorozata. A gyerekeket és szüleiket már reggeltől várták a színes programok és meglepetések, így szinte mindenki megtalálta a számára szimpatikus elfoglaltságot a délelőttök folyamán.

Fotó: Bodó József

Az bölcsik programjai közt szerepelt ugrálóvár, állatsimogató, illetve a város különböző szerveinek és társaságainak köszönhetően a kicsik testközelből szemlélhettek meg tűzoltó, rendőr, mentő, illetve szemétszállító autókat.

Mindeközben pedig lufit osztogató bohócok, finom gyümölcsök, rágcsálnivalók és különböző játékok biztosították a kikapcsolódást a gyerekeknek.

A központnak hála az apróságok a felejthetetlen élmények mellett még ajándékot is hazavihettek magukkal, ugyanis minden bölcsis személyre szólóan kapott egy színes labdát. Emellett pedig, azért, hogy a csoportfoglalkozások még érdekesebbek legyenek a csöppségeknek, minden csoport gazdagabb lett egy készségfejlesztő fából készült kirakóssal, amin a KSZSZK megújult logóját rakhatják ki a gyerkőcök. A meglepetéseket a központ igazgatója, István Zsolt adta át a gyerekeknek.

További híreink

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

Új tanév, új kihívások – felkészülten várják a gyerekeket Kazincbarcika iskoláiban

Dátum: 2026. aug 26. 13:00

Kazincbarcikán a tankerület által fenntartott intézményekben több mint 2400 diák kezdi meg a 2026/2027-es tanévet. A nyári karbantartások mellett szakmai és gyermekközpontú változásokra is készültek az iskolákban: átalakul a kompetenciamérés rendszere, folytatódnak a nyelvi fejlesztések, a Kazinczy Tagiskolában pedig új koncepciót kap a sportiskolai tehetséggondozás. Kazincbarcika önkormányzata idén is tanszercsomagokkal segíti az általános iskolások tanévkezdését.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk