https://kolorline.hu/Szombat hajnali tragédia

Szombat hajnali tragédia

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek a balesetben.

Mucsony és Kazincbarcika közötti tragédiában egy személy életét vesztette és többen súlyosan megsérültek.
Szabó Csilla, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, az elsődleges információk szerint egy Alfa Romeo típusú gépjármű árokba hajtott. Az autó utasai kiszálltak a kocsiból és elmondásuk szerint a sofőrjük elszaladt. A rendőrség ezt az állítást még vizsgálja. Ezt követően az utasok az út közepére álltak, hogy segítséget kérjenek, amikor az arra közlekedő Suzuki típusú személygépkocsi elütötte őket.
Egy húsz év körüli férfi vesztette életét a helyszínen, őt már nem lehetett megmenti az újraélesztést követően sem. További három személy súlyosan megsérült, egy negyven év körüli nő kézfejét vesztette, egy huszonöt év körüli férfi lábtörést szenvedett, egy hat év körüli kisfiút viszont életveszélyes koponyasérüléssel szállítottak kórházba. Az utasok között volt még egy fiatal nő is, ő néhány karcolással megúszta.
Az esetet követően a sürgősségi ambulanciára több autóval érkeztek ki a rendőrök, mivel az érintettek rokonsága közül körülbelül harminc fő jelent meg az intézményben.

Forrás: boon.hu

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk