https://kolorline.hu/Munkácsy Dezső Birkózó Emlékversenyen tarolt a KVSE birkózó szakosztálya

Munkácsy Dezső Birkózó Emlékversenyen tarolt a KVSE birkózó szakosztálya

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Munkácsy Dezső birkózó emlékversenyt rendeztek immár kilencedik alkalommal június 8-án, melynek a Kazincbarcikai Sportközpont munkacsarnoka adott otthont.

A verseny minden évben egy komoly megmérettetés és egyben emlékezés is Munkácsy Dezső birkózó, edző előtt. A versenyre most is nagy volt érdeklődés.
– A nemzetközi barátok is elfogadták a meghívást, Kassáról, Rimaszombatról és természetesen Magyarországról is érkeztek versenyzők. A résztvevők létszáma igen magas volt, hiszen 202 fő regisztrált a napon összesen 23 egyesületből – tudtuk meg Kónya Lajos veterán világbajnoktól.

Fotók: Kovács Loretta

A sporteseményt Kovács László önkormányzati tanácsadó nyitotta meg, majd egy rövid díjátadóra került sor.

Az elismeréseket nyolc olyan versenyző kapta, akik első, második, illetve harmadik helyen végeztek a magyar bajokságon: Demeter Dominik, Szeifert Zoé, Kerekes Viktor, Pásztor Martin, Kiss Bence, Horváth Krisztián, Pál-Kutas Levente és Pál-Kutas Réka vehette át a díjakat.

Hazai edzők közül Szőgyör Mihály kapott kitüntetést, valamint Istenes László részesült az MBSZ díjában, aki hosszú évekig volt a KVSE birkózó szakosztály edzője.
Munkássága alatt női birkózók közül magyar bajnokot és válogatott kerettagot nevelt.

A köszöntő után egy bemutató következett, melyet a KVSE ritmikus gimnasztika szakosztályától láthattak a megjelentek.

Az emlékverseny három szőnyegen zajlott szabadfogásban, neves bírók vezetésével, ahol az óvodás korosztálytól a veteránokig mindenki bizonyíthatta tudását.

A megmérettetést megelőzően Munkácsy Dezső egykori birkózó családtagjai előtt a szervezők, koszorút helyeztek el az elhunyt sportember emléktáblájánál.

Kazincbarcika, házigazdaként harminc versenyzőt indított a neves versenyen. Az ellenfelek közül az ESMTK, UTE csapata bizonyult erősnek, mégis a csapatversenyben 14 első, 9 második és 5 harmadik helyezéssel zárta a KVSE birkózó csapata a versenyt.

Csapat helyezések:

1. KVSE (Kazincbarcika)

2. ESMTK (Budapest Pesterzsébet)

3. DBC (Diósgyőr)

4. UTE (Újpest)

KVSE felkészítők: Kónya Lajos vezetőedző, Csepregi György edző, Szőgyör Mihály edző, Fodor Pál technikai vezető

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk