https://kolorline.hu/Holnaptól ideiglenes bejáraton közelíthető meg a Polgármesteri Hivatal

Holnaptól ideiglenes bejáraton közelíthető meg a Polgármesteri Hivatal

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Július 9.-tól új szakaszba lép a Fő Tér felújítása, melynek keretében lebontják a Polgármesteri Hivatal bejárata előtti járdát. A látogatók a főbejárat helyett a városházát az épület melletti parkoló felől, a házasságkötő teremnél lévő ideiglenes bejáraton tudják majd megközelíteni a következő hetekben.

A tervek szerint a munkálatok az épület előtt egész júliusban folytatódnak majd, az ideiglenes bejárat is akadálymentesített és mozgáskorlátozottak számára is használható lesz majd. Az aulából az irodák a a szokott rend szerint közelíthetőek meg, a hivatalban zavartalanul folyik a munka a kinti munkálatok ellenére is. 

A Fő tér rekonstrukciója még 2017 őszén indult, a közel két éves beruházás előre láthatóan nyár végére fejeződik majd be. A már tavaly átadott első fázis után, idén kezdődött meg a Polgármesteri hivatal előtti terület rekonstrukciója is, és amelynek végén a tervek szerint ősszel vehetik majd birtokba a a teljesen megújult Fő teret a kazincbarcikaiak. 

 

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk