https://kolorline.hu/Győzelmekkel hangolt a bajnoki rajtra a KBSC

Győzelmekkel hangolt a bajnoki rajtra a KBSC

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A hétvégén elrajtol a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II küzdelemsorozata. A Kazincbarcika augusztus 4-én vasárnap délután fél hattól Soroksáron kezdi meg szereplését.

Gálhidi György tanítványai az utóbbi hetekben remekeltek az edzőmérkőzéseken, hiszen az élvonalban szereplő DVSC ellen 0-0-s félidőt követően Oltean és Lukács góljával 2-1-re győztek. Előtte két alacsonyabb osztálybeli együttes ellen pedig sziporkázott a Barcika, hiszen a megyei első osztályban szereplő Gesztelynek 11, míg az NB III-as Sényőnek 5 gólt rúgott úgy, hogy közben egyet sem kapott. Az ugyancsak harmadik vonalban szereplő Ózd ellen immár másodszor mérkőzött meg a kék-sárga alakulat és gól nélküli első 45 percet követően 2-0-s sikert aratott.

A gólokat két frissen igazolt játékos szerezte. A Balmazújvárostól érkezett Berki István lőtte a vezető gólt, aki az előző szezonban csapata házi gólkirálya volt. A második találat szerzője pedig Kercsó Bence volt, aki legutóbb az ugyancsak NB II-es Budafok csapatát erősítette. Az elmúlt hét utolsó két felkészülési találkozója is jól sikerült a KBSC-nek. Putnokon a házigazdák ellen Gábor góljával nyert 1-0-ra a Kazincbarcika, majd a DEAC csapatát Géringer és Gábor góljával 2-1-re múlták felül a Gálhidi legények.

A héten még egy felkészülési mérkőzést vív a KBSC a Budapest Honvéd U 19-es fiataljai ellen. A sikeres főpróbák után következhet az előadás, azaz az első bajnoki mérkőzés, melyet augusztus 4-én vasárnap délután fél hattól Soroksáron játszik a Kazincbarcika, majd augusztus 7-én szerdán már jön az újabb fellépés Putnokon fél hattól a Békéscsaba ellen.

A program sűrű lesz, de más cél ebben a szezonban sem lehet, mint az, hogy a kék-sárga alakulatnak ne legyenek kiesési gondjai és stabil középcsapatként zárja a szezont az NB II-es pontvadászatban.

További híreink

Újévi koncerttel köszöntette Kazincbarcika a 2026-os esztendőt

Dátum: 2026. jan 11. 16:14

Kulturálisan is elindult az új év Kazincbarcikán, hiszen január 10-én kétszeresen is lezajlott az elmaradhatatlan évindító újévi koncert az Egressy Béni Művelődési Központban. Az Auth Csilla sztárfellépővel is kecsegtető gazdag zenei összeállítás fő felelősei és művészei hagyományosan most is a Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus voltak. Az eredmény energikusan sodorta lelkesedésbe a közönséget.

Megkezdődött a fenyőfák elszállítása Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 10. 16:46

A lakossághoz korábban már eljuttatott 2026-os hulladéknaptári ütemezés szerint megkezdődött Kazincbarcikán a fenyőfák elszállítása.

Kiírták Kazincbarcikán az időközi önkormányzati választás időpontját

Dátum: 2026. jan 09. 18:08

Kazincbarcikán időközi önkormányzati választást tartanak március 8-án, vasárnap. Az ok: a 7-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, dr. Pásztor Gábor 2025 decemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Zenével indul az év: különleges újévi koncertre készül Kazincbarcika

Dátum: 2026. jan 08. 12:00

Kazincbarcikán idén is ünnepi hangulatban kezdődik a kulturális esztendő. A város egyik legnépszerűbb hagyománya, az újévi koncert január 10-én, szombaton két időpontban – 16 és 19 órakor – várja a közönséget az Egressy Béni Művelődési Központban. A Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus ezúttal is különleges műsorral készül, a színpadon pedig sztárvendégként Auth Csilla EMeRTon-díjas énekes is fellép.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk