https://kolorline.hu/Színes Házfalak - Megkezdődött az értékelés

Színes Házfalak - Megkezdődött az értékelés

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„Kazincbarcika színesítése újabb mérföldkőhöz érkezett.” – köszöntötte Klimon István, alpolgármester a győztes pályázatokat kiválasztó zsűri tagjait az Városháza tanács termében.

„Rengetegen pályáztak és szinte minden korosztályból, több technikával alkotó elindult a nyilvános pályázaton, vannak köztük fiatal alkotók és komoly művészek is, így nem lesz könnyű dolog közülük nyertest választani.”


„Külön kell azonban választanunk magát a tervpályázat és a végül megvalósítandó házfalfestményeket. Ahogy a pályázati kiírásban is világossá tettük, hogy igen sok tényezőtől függ az, hogy melyik alkotás kerülhet ki végül majd a házfalakra. “

Mint azt dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Kft. ügyvezetője kifejtette, több mint 90 pályamű érkezett annak ellenére, hogy alig három hét volt a rendelkezésre álló idő. Szinte minden pályázatban kiemelt téma, olykor talán nagyon explicit módon is megjelentek a pályaművekben.

„Azt látjuk, hogy nagyon sokan komolyan vették, hogy a Kolorcity-koncepcióba is jól elhelyezhető alkotással pályázzanak, így mondhatjuk, hogy a városlakók magukénak érzik a koncepciót. Első körben arról dönt a zsűri, hogy melyek legyenek az alkotások, amelyek potenciális nyertesként szóba jöhetnek, a végleges döntést az első három pénzdíjzott helyezettről csak később fog megszületni.

Pétervári György, önkormányzati képviselő javaslatára egyben döntött a megjelent grénium arról is, hogy a fennmaradó pályázatokból további 20-30 alkotás megy közönségszavazásra, hallgatva a modern idők szavára, amely szavazásra azonban már csak elektronikusan lesz majd lehetőség.

A közel kétórás zsűrizési folyamat során a beérkezett művekről szakmai zsűri döntött, akadt az elbírálás során olyan pályamunka is, amit nem válogattak be egyik kategóriába sem, de mivel a koncepció nagyon tetszett a zsűrinek és megvalósításra érdemesnek találták, a tervek szerint a Barcika Art Kft. megkeresi a közeljövőben az alkotót, mivel egy-két módosítással mindenképpen szeretnék az alkotást a város valamelyik falán látni.

A pontos végeredményről még a héten döntés születik, mellyel egy időben megkezdik a tárgyalásokat az érintett lakóközösséggel és a kivitelező gárdával is. A győztesetekről, valamint a közönségszavazatok leadásának részleteiről a kolorline.hu oldalon tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

 

További híreink

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 13. 14:24

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Helyi szociális alapszolgáltatás fejlesztése Kazincbarcikán

Dátum: 2026. okt 13. 14:23

Helyi szociális alapszolgáltatás fejlesztése Kazincbarcikán

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk