https://kolorline.hu/Újra nyitva a Városi Uszoda

Újra nyitva a Városi Uszoda

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Július 31-én véget ér a Kazincbarcikai Fedett Uszoda nyári karbantartása és vízcseréje, így a tervezettnek megfelelően mától ismét várja a látogatókat. A leállás alatt a szakemberek a sportmedence működéséhez szükséges csöveket is lecserélték, valamint megtörtént a klórgázrendszer karbantartása is.

Az újra kinyitott uszodában folytatódik az intézmény szervezésében zajló kurzusokon az óvodás és iskolás korú gyermekek vízhez szoktatása, szeptembertől pedig az úszás tanulását elősegítő „Tanuljunk úszni” programsorozat is. A Kazincbarcika Város Önkormányzata és a tankerület együttműködésében megvalósuló programot változatlan feltételekkel lehet igénybe venni.

Ezzel szinte egy időben pedig ősszel megkezdődik az az önkormányzati beruházás is, melynek részeként a jelenlegi Csónakázó-tó környékén egy háromszintes vízi komplexum és egy hozzá kapcsolódó jégcsarnok épül majd. A leendő modern vízi komplexum azonban már nemcsak a sportolni, de a strandolni vágyók igényeit is kielégíti majd.

 

További híreink

Újévi koncerttel köszöntette Kazincbarcika a 2026-os esztendőt

Dátum: 2026. jan 11. 16:14

Kulturálisan is elindult az új év Kazincbarcikán, hiszen január 10-én kétszeresen is lezajlott az elmaradhatatlan évindító újévi koncert az Egressy Béni Művelődési Központban. Az Auth Csilla sztárfellépővel is kecsegtető gazdag zenei összeállítás fő felelősei és művészei hagyományosan most is a Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus voltak. Az eredmény energikusan sodorta lelkesedésbe a közönséget.

Megkezdődött a fenyőfák elszállítása Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 10. 16:46

A lakossághoz korábban már eljuttatott 2026-os hulladéknaptári ütemezés szerint megkezdődött Kazincbarcikán a fenyőfák elszállítása.

Kiírták Kazincbarcikán az időközi önkormányzati választás időpontját

Dátum: 2026. jan 09. 18:08

Kazincbarcikán időközi önkormányzati választást tartanak március 8-án, vasárnap. Az ok: a 7-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, dr. Pásztor Gábor 2025 decemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Zenével indul az év: különleges újévi koncertre készül Kazincbarcika

Dátum: 2026. jan 08. 12:00

Kazincbarcikán idén is ünnepi hangulatban kezdődik a kulturális esztendő. A város egyik legnépszerűbb hagyománya, az újévi koncert január 10-én, szombaton két időpontban – 16 és 19 órakor – várja a közönséget az Egressy Béni Művelődési Központban. A Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus ezúttal is különleges műsorral készül, a színpadon pedig sztárvendégként Auth Csilla EMeRTon-díjas énekes is fellép.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk