https://kolorline.hu/Virágos Magyarország - Kazincbarcikán járt a hivatalos zsűri

Virágos Magyarország - Kazincbarcikán járt a hivatalos zsűri

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az idén 65 éves Kazincbarcika a szokásosnál is komolyabb összegeket áldozott saját forrásból a város virágossá tételére, a munka nagy részét a Barcika Park Nonprofit Kft. végezte el, de számos közösségi faültetés és egyéb lehetőség adódott az idén a civilek számára is, hogy önkéntes munkájukkal hozzájáruljanak a sikerhez.

A két évtizedes múltra visszatekintő „Virágos Magyarország” környezetszépítő verseny – többek között – a vonzó országkép kialakítását, egy település lakosai összefogásának ösztönzését, a környezettudatos gondolkodás erősítését, a természeti és az építészeti örökség megőrzését és gyarapítását célozza.

A díj kiírása óta eltelt 25 évben Kazincbarcika két alkalommal is megnyerte a legrangosabbnak számító Virágos Város kategóriát, 2010-ben és 2013-ban is győzedelmeskedni tudott.

A Virágos Város díj elismerésen túl, 2016-ban Kazincbarcika megkapta a regionális kategória különdíját, az Arany Rózsa díjat, valamint tavaly az Év Városa különdíjat is.

Kazincbarcika az idei megmérettetésen is elindult, és múlt héten városunkban járt a hivatalos bírálóbizottság is, akiknek kérdéseire Lukács Lívia, a Barcika Park Nonprofit Kft. ügyvezetője válaszolt.

A szakmai küldöttekből álló bírálóbizottság Fancsik József, a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület elnöke kíséretében a város számos pontján megfordulva, képekkel és anyagokkal megrakodva távozott az egész napos bejárásról. A szakmai díjazottak kihirdetéséig azonban még őszig várnunk kell.

 

 

 

További híreink

Újévi koncerttel köszöntette Kazincbarcika a 2026-os esztendőt

Dátum: 2026. jan 11. 16:14

Kulturálisan is elindult az új év Kazincbarcikán, hiszen január 10-én kétszeresen is lezajlott az elmaradhatatlan évindító újévi koncert az Egressy Béni Művelődési Központban. Az Auth Csilla sztárfellépővel is kecsegtető gazdag zenei összeállítás fő felelősei és művészei hagyományosan most is a Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus voltak. Az eredmény energikusan sodorta lelkesedésbe a közönséget.

Megkezdődött a fenyőfák elszállítása Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 10. 16:46

A lakossághoz korábban már eljuttatott 2026-os hulladéknaptári ütemezés szerint megkezdődött Kazincbarcikán a fenyőfák elszállítása.

Kiírták Kazincbarcikán az időközi önkormányzati választás időpontját

Dátum: 2026. jan 09. 18:08

Kazincbarcikán időközi önkormányzati választást tartanak március 8-án, vasárnap. Az ok: a 7-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, dr. Pásztor Gábor 2025 decemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Zenével indul az év: különleges újévi koncertre készül Kazincbarcika

Dátum: 2026. jan 08. 12:00

Kazincbarcikán idén is ünnepi hangulatban kezdődik a kulturális esztendő. A város egyik legnépszerűbb hagyománya, az újévi koncert január 10-én, szombaton két időpontban – 16 és 19 órakor – várja a közönséget az Egressy Béni Művelődési Központban. A Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus ezúttal is különleges műsorral készül, a színpadon pedig sztárvendégként Auth Csilla EMeRTon-díjas énekes is fellép.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk