https://kolorline.hu/Woodstock szellemének megidézése Dubicsányban

Woodstock szellemének megidézése Dubicsányban

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A nyitó nap után, immár második alkalommal idézték meg csütörtök este az ötven évvel ezelőtti fesztivál hangulatát Dubicsányban, az egykori Magtár udvarán.

A felújított és kézműves házként újra nyitott épület előtt felállított udvaron már kora délután gyülekezni kezdtek a vendégek. Bár a beat korszak legendás fesztiválja előtt tisztelgő fotókiállítás megnyitására és a Woodstock film vetítésére csak négy órától került sor, már délután kettőkör kezdett megtelni a helyszín és megtöltötte a levegőt a fortyogó babgulyás illata. A Magtár Moziban pedig folyamatosan vetítették a többek között még pályakezdő Martin Scorsese által vágott Woodstock című dokumentumfilmet. 

Fotók: Zele Tímea

Fignár Zoltán, főszervező, aki korábban a saját udvarán is rendezett fesztivált Dubicsányban elmondta. „Ez a mai nap egy kicsit talán még az elsőnél is szorosabban kapcsolódik a Woodstock tematikához, hiszen mind a két ma esti fellépő művészete szorosan kapcsolódik a legendás fesztiválhoz. Aki pedig szeretné, maga is elkészítheti itt a helyszínen a saját batikolt Woodstock pólóját.”

A filmvetítést követően a FEKETE - TOMOR - MÓRÉ trió blues zenéjével varázsolta el a dubicsányba kilátogató és helyszínt ismét megtöltő szépszámú közönséget. Improvizációra épülő, bluesos örömzenéjükkel sikeresen idézték meg az 1969 augusztusában tartott három napos fesztivált, amely örökre megváltoztatta a rockzene történelmét.

A remek hangulatot megalapozó másfél órás koncert után az eseményt az idén már szintén 50 éves múltra visszatekintő, igaz azóta jó párszor pihenőt tartó, Török Ádám vezette Mini zenekar koncertje járta. Az egykori blues zenekarból jazz rockra váltó formációt vezető karizmatikus énekes visszatérő vendég Borsodba, hiszen már a legendás 1973-as Miskolci DVTK stadionban rendezett rock fesztiválon is tiszteletét tették megyénkben.

 

További híreink

A szeptember 19-i Borsodchem Kolorfutás Night 2026 szélsebes tudnivalói

Dátum: 2026. szept 05. 16:05

Szeptember 19-én ismét mozgásdús estére-éjjelre alkonyodik a nap Kazincbarcikán. Az év legtöbbeket megmozgató sporteseményén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton újra szabad a közösségi futópálya bárkinek, a jótékonysági futóktól kezdve az ovis szárnylábpróbálgatókon át a rendíthetetlen seniorokig. Sokan megtalálhatják a maguk próbatételét, egészen a félmaratoni távig. A legnagyobb közös ellenfél a jelentkezési határidő, amely szeptember 12-én csap le. Addig lehet élni a jó eséllyel. Helyszíni nevezésre továbbra sincs lehetőség.

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk