https://kolorline.hu/Utazás az 50-es évek Amerikájába - Egri Péter és a Mystery Gang

Utazás az 50-es évek Amerikájába - Egri Péter és a Mystery Gang

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A KolorCountry Szuhakállói állomásán lépett színpadra az 50-es évek Amerikájának zenei stílusát képviselő Egri Péter és a Mystery Gang.

 

Nagy örömmel és lelkesedéssel érkezett a zenekar, hiszen ritkán járnak a környéken. Az együttes nemrég jött haza az Egyesült Államokból, ahol a banda énekese átvette a Los Angeles Academy Awards nagydíját, majd ezután Las Vegasban is felléptek. Az esti koncerten  régebbi, és újabb dalokat is játszottak, valamint a készülő új szólólemezről is elhangzott néhány szám.


Fotók: Bartók Alexandra

Egri Péter megköszönte a közönségnek a legutóbbi “White 50’s nights” című albumuk nagy sikerét, hiszen a rajongók segítették őket aranylemezhez. Az énekes azt is elárulta, hogy éppen Amerikában keverik azokat a zenéket, amiket Magyarországon rögzítettek. A Memphis Tennessee Sound Studio-ban készülnek a szerzemények, ahol többek között Johnny Cash, Elvis Presley, Roy Orbison és Jerry Lee Lewis kezdte pályafutását. Sok koncert, videó klip forgatás vár még rájuk, és már készülnek az Amerikai turnéra, mely során fellépnek a 2020-as Viva Las Vegas nagyszínpadán.

További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk