https://kolorline.hu/Utolsó állomás - Véget ért a 7. Kolorfesztivál

Utolsó állomás - Véget ért a 7. Kolorfesztivál

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 7. Kolorfesztivál utolsó állomásán Sajógalgócon adott koncertet Balázs Fecó, a Kossuth- és Liszt Ferenc díjas énekes, zenész.

Renegtegen voltak kíváncsiak a Sajógalgócon fellépő Balázs Fecóra, aki már négy évesen elkezdett a zene iránt érdeklődni. Az énekes, zeneszerző 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett, majd Som Lajossal megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t. Az énekes 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérő zenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest.


Fotók: Kovács Loretta

Eddigi pályafutása alatt rengeteg díjat bezsebelt. Egymás után hatszor választották az év legjobb billentyűsének, Interpop Fesztivál zeneszerzői díjat, Artisjus Életmű díjat, Lisz Ferenc és Kussuth díjat is magáénak tudhat az énekes zeneszerző.

Balázs Fecó erre az estére a legismertebb slágereivel készült a közönsége számára.

Meglepetés sztárvendégként színpadra lépett Keresztes Ildikó, énekes és színésznő, aki Balázs Fecó "A csönd évei" című nagylemezén kétdalban is duettet énekel a zenésszel.

További híreink

Valódi támogatás – 10–10 millió forinttal segíti a civileket és sportegyesületeket az önkormányzat

Dátum: 2026. febr 28. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzata 2026-ban ismét 10–10 millió forintos keretet biztosít a helyi civil szervezetek és sportegyesületek támogatására. A keret nem új kezdeményezés: a város évek óta rendeletben szabályozott pályázati rendszerben segíti a helyi közösségeket, és a támogatás tavaly is kézzelfogható programokat eredményezett.

Március 8-án időközi választás Kazincbarcikán – három jelölt a 7-es körzetben

Dátum: 2026. febr 27. 16:00

Március 8-án időközi önkormányzati választást tartanak Kazincbarcikán a 7-es számú egyéni választókerületben. A Helyi Választási Bizottság jogerősen nyilvántartásba vette a jelölteket, az érintett választópolgárok három szavazókörben adhatják le voksukat. A szavazókörök beosztása a 2024-es önkormányzati választáshoz képest nem változott.

Stratégiai kérdésekről beszélt Szitka Péter – vízi komplexum, költségvetés, fejlesztések

Dátum: 2026. febr 27. 08:00

Ritkán ad hosszabb, átfogó interjút a város jövőjét érintő kérdésekről Szitka Péter. A polgármester a Kolor TV stúdiójában beszélt a 2026-os költségvetés kihívásairól, a vízi komplexum működéséről, a strand terveiről, a kátyúhelyzetről, a parkolófejlesztésekről és a távhőrendszer problémáiról. A beszélgetésben több, a város működését alapvetően érintő téma is szóba került. A teljes interjú cikkünk végén megtekinthető.

Egri úszók készülnek Kazincbarcikán – napi három edzéssel alapoznak a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. febr 26. 18:00

Február 15. és 28. között a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tart edzőtábort az Egri Úszó Klub nyolc versenyzője. A felnőtt, ifjúsági és serdülő korosztályos sportolók között országos bajnoki döntősök és korosztályos válogatott úszók is készülnek a kéthetes alapozó időszakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Fitt Barcika 2026

Kazincbarcika

Marcel Achard: A bolond lány - Színházi évad Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk