https://kolorline.hu/Felavatták a kazincbarcikai gólyákat

Felavatták a kazincbarcikai gólyákat

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az országban is egyedülálló Gólyafióka-avató rendezvényen vehettek részt augusztus 30-án a kazincbarcikai általános iskolák leendő első osztályosai és szüleik.

A Don Bosco Sportközpontban megtartott ünnepségen csaknem háromszáz elsős diák vonult be tanítóik kíséretében, majd avatták őket hivatalosan is gólyafiókává. A jeles alkalomhoz ezúttal a Tompa Mihály Református Általános Iskola elsősei és a Csillagfürt EGYMI Kazincbarcikai Tagintézménye is csatlakozott.

Az eseményen elsőként Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte a gyerekeket, aki az óvodai évek jelentősségéről, valamint az óvodapedagógusok áldozatos munkájáról beszélt, majd arra bíztatta a kicsiket, hogy hallgassanak tanítóikra, és minél többet tanuljanak.

A köszöntőt Szitka Péter Kazincbarcika polgármesterének beszéde követte, majd ezután Klimon István alpolgármester is színpadra lépett azért, hogy megtanítsák a kicsiket az első – és egyben az egyik legfontosabb – iskolai feladatra, hogy hogyan is kell jelentkezni, valamint a sportrenedezvényeknek otthont adó létesítményben hogyan is kell szurkolni Kazincbarcika felkiáltással.

Fotók: Kovács Loretta

Ezt követően a városvezetők az osztályok képviselőinek feltűzték az iskolai jelvényeket, az apróságok esküt tettek és verset is mondtak. Az ünnepségen minden új általános iskolai osztály ajándékot is kapott, amit Markovicsné Demeter Edina, a Kazincbarcikai Tankerület vezetője, és Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója adtak át.

Az ajándékozás után a tankerület vezetője mondott beszédet, melyben arra kérte a kicsiket és szüleiket, hogy forduljanak bizalommal az intézmény pedagógusaihoz, hiszen ők azért vannak, hogy oktassák, segítsék a gyerekeket.

Az esemény zárásaként a Tücsökzene Együttes szórakoztatta a gólyafiókákat, akik hétfőtől már az iskolák padjaid koptatják majd.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk