https://kolorline.hu/Választókerületi híradó – 7. számú egyéni választókerület – Lövey Zoltán

Választókerületi híradó – 7. számú egyéni választókerület – Lövey Zoltán

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A választókerületben a Móricz Zsigmond téri lekerített sportpálya teljesen megújult, új sportkapukat helyeztünk ki, streetballpályát építettünk. Megtörtént a játszótér faeszközeinek karbantartása, a sérült felületek kijavítása, emellett közterületi hulladékgyűjtők kihelyezésére is gondot fordítottunk.

Lövey Zoltán

Dühöngő

A hiányos, megsüllyedt aknafedeleket kijavítottuk vagy cseréltük. A Radnóti- és Móricz-szobor melletti terület új burkolatot kapott, a Móricz Zsigmond térre vezető lépcső teljes rekonstrukción esett át.

Móricz szobor

Az Egressy út 43-45-47. szám előtti szakaszát a lakók kérésére kétirányúsítottuk. A közösségi élet elősegítése céljából új padok várják az ott élőket. A járdák és kátyúk javítása folyamatos volt az elmúlt években. A lakók által művelt virágoskertekbe, erkélyekre a város virágpalántákat biztosított.

Egressy út
Teljesen új járda épült a Veres Péter út és a 26. számú főút közötti szakaszon. Ugyancsak új, térköves járdaszakasz létesült az Egressy Béni úton, a Márka ABC felőli oldalon az unikornisos körforgalomtól a huszonhatos útig, és hamarosan elkezdődik a páratlan oldali járda rekonstrukciója. A Veres Péter út 2-4. szám melletti járdaszakasz új aszfaltréteggel gazdagodott.

Veres Péter út

A parkolási gondok enyhítésére a Veres Péter út, valamint a Mikszáth Kálmán út kereszteződésében új parkolók épültek. A Csokonai úton a régi „zöldséges” faházat elbontottuk, melynek helyére hamarosan parkolót építünk, megszépült a Márka ABC előtti terület: a szobor melletti rész új burkolatot kapott, a lépcsőt felújítottuk.
Az Egressy úti buszmegállónál (Márka ABC) új feljáró épült a mozgásukban akadályozottak részére. A Radnóti téri játszótéren egy balesetveszélyes  játszóeszközt leszereltünk, helyette újat helyeztünk ki.


Lakossági vélemények

Lukács Mihályné - Móricz Zsigmond tér (7. sz. vk.)

Lukács Mihályné

Harminchárom éve élek Barcikán, a Móricz Zsigmond téren. Azóta városunk gyönyörűen fejlődött, nagyon szép lett, de ugyanúgy fejlődött és szépült az utóbbi időben a mi terünk is. A Móricz-szobor szépen térkövezve lett, a mellette lévő lépcsősort, ami nagyon veszélyes volt, teljesen felújították, mellette egy akadálymentes sávot hoztak létre. A játszótéren voltak már rossz állapotú hinták, amiket kicseréltek. A pingpongasztalt, ami zavarta a lakókat elbontották. A képviselőnkkel nagyon meg vagyunk elégedve, mert folyamatosan kijön a térre, megnézi, hogy milyen állapotban van, mi kellene még, beszél a lakókkal az igényeikről. Nagyon sok padot helyeztek ki, aminek szintén örülünk, de úgy gondoljuk, még több kellene, mivel öregszik a tér lakossága. A kért szemetes gyűjtőedényeket is kiraktá. A beteg, öreg fákat kivágták, virágokat  ültettek, valamint a teret szegélyező bokorsort szépen rendbe tették. A garázssoroknál a vízelvezető árkokat kitisztították, kicserélték a rossz betonokat. A füvet folyamatosan nyírják. Egy kérésünk lenne: mivel közel van egy nagy üzlet, nem igazán odavaló személyek foglalják el a két padunkat, emiatt gyakran koszos az a pad, néha lehetne fertőtleníteni. 


Üveges István – Egressy út (7. sz. vk.)

Üveges István

Az elmúlt öt évben, mióta Lövey Zoltán a területünk képviselője, nagyon nagy fejlődésen ment át a terület, nagy segítséget nyújt részünkre, önzetlenül végzi a munkáját. Ha valami gondom van, vagy a közösségnek van problémája, nyugodtan fordulhatunk hozzá. Például egyszer nem tudtam, hogy nyaral, felhívtam, ő onnan is intézkedett telefonon. Parkosítottak, fákat ültettek, padokat raktak le nekünk, járdát javíttattak. Amit kértünk tulajdonképpen mindent megcsináltak. Elmondhatom, hogy előtte is jó képviselőink voltak, de ilyen önzetlen egyik sem volt.


Varga Gézáné – Egressy út (7. sz. vk.)

Varga Gézáné

Szeretek ezen a környéken lakni, nagyon sok pozitív változás történt az elmúlt időszakban. A virágos bokrok, fák, amiket telepítettek barátságossá, otthonossá teszik a környezetet. Tavasszal, amikor jövök haza, nézem, hogy virágoznak a bokrok, nagyon szépek. Új buszváró épült, és nagyon hasznosnak tartom, hogy itt az akadálymentesítés megtörtént, ami segít azoknak az embereknek, akik erre rászorulnak. Az általunk kijárt helyet a dombon, teljesen kitérkövezték, ami azért szerencsés, mert így meg lehet közelíteni a boltot is és át lehet menni a Veres Péter útra. Az új járdát, ami a körforgalomnál épült, nagyon hasznosnak, illetve esztétikusnak találom. Történtek járdafelújítások a Veres Péter út előtt is. A képviselő egy nagyon kedves, barátságos ember, mindenki nagyon szívesen áll szóba vele, mert meghallgatja az emberek kéréseit, amikor tud segít is.

További híreink

Vármegyei Kézilabda szakmai nap Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 13. 19:48

Kazincbarcikán tartotta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség az első, hagyományindító Kézilabda szakmai napját a Don Bosco Sportközpontban. Az összetett programon a vármegye kézilabdajátékát mintegy 60 résztvevő képviselte. Elméleti előadások, kerekasztal-beszélgetés és gyakorlati bemutatók mellett egyedülálló, egységes időkérő kártyaszettek kiosztását is jegyzi a vármegyei sportszakmai „csúcstalálkozó”.

A havazás harmadik hulláma ért térségünkbe

Dátum: 2026. jan 13. 10:38

Az elmúlt héten visszatért igazi tél ismét belelendült. Kora reggeltől intenzíven havazik térségünkben. A gépek megfelelően előkészítették az utakat Kazincbarcikán, de mindenhol csak lépésben lehet közlekedni. Mindenkit óvatosságra intünk, az autósokat és a gyalogosokat egyaránt.

A kazincbarcikai hajléktalanellátás reagált a vörös kódra

Dátum: 2026. jan 12. 18:01

Az utóbbi idők leghidegebb téli napjai főleg az otthontalan polgárokat nem hagyják érintetlenül. Nagyobb szükségben még nagyobb a segítség. Kazincbarcikán az Éjjeli Menedékhely - Nappali Melegedő is megnövelt kapacitással fogadja a fedél nélküli embertársainkat. Ugyanakkor munkatársaik felhívják a lakosság figyelmét, hogy jó állapotú meleg ruhára ilyen viszontagságos időkben mindennél jobban szükség van.

Gyógyszertári ügyeleti rend 2026. I. félév

Dátum: 2026. jan 12. 15:21

Kazincbarcikán a gyógyszertárak az alábbi ügyeleti rend szerint tartanak nyitva 2026. I. félévében.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk