https://kolorline.hu/Egyre közelebb a Spartan időpontja

Egyre közelebb a Spartan időpontja

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy hónap múlva, október 5-én és 6-án rajtolnak el a Spartan verseny résztvevői Kazincbarcikán a Csónakázó tónál.

A 2017-es Spartan Race sikere után a szervezők már tudták, hogy szeretnének Kazincbarcikára visszatérni egy kétnapos rendezvénnyel, árulta el Sisak Zsófia főszervező.


Fotón: Sisak Zsófia versenyigazgató 

Október 5-én szombaton a leghosszabb útvonallal rendelkező Beast táv, 6-án vasárnap pedig a legrövidebb és legnépszerűbb Sprint verseny várja a regisztráltakat.
A megmérettetésen sok kísérő rendezvény és Kids Race is várja a sportolni vágyókat.


Fotók: Kovács Loretta

A színes programok mellett, a mozgássérült és a szellemileg sérült gyerekeknek is készülnek Special Kids versenyszámmal a rendezők. A jótékonysági sprint versenyre vasárnap kerül sor, melynek bevételéből a kazincbarcikai Kincsem Napközit fogják támogatni a szervezők.



Szombat éjszaka 12 órás Hurricane Heat várja a legelszántabb nevezőket, amely a főszervező elmondása szerint, kicsit hasonlít egy katonai kiképzéshez, amely, várhatóan kemény kihívásokat tartalmaz majd.
Nevezésre online szeptember 29-éig éjfélig, illetve a helyszínen lesz még lehetőség.

 

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk