https://kolorline.hu/Folyamatosan hirdetik a lakásokat

Folyamatosan hirdetik a lakásokat

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Pályázaton meghirdetett bérlakások, nyugdíjasházi garzonok, valamint szociális bérlakások is gazdára találtak az elmúlt időszakban. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal gazdálkodó Barcika Szolg Kft. folyamatosan utalja ki ezeket, bár a megnövekedett keresletet így sem tudja teljesen kiszolgálni.

A szociális bérlakásokat a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő családok kaphatják meg átmeneti megoldásként. Ezeknek a lakásoknak a rendbetételére az önkormányzat az elmúlt években saját és pályázati forrásból több mint százmillió forintot költött. Bukó Géza önkormányzati képviselő, a társadalompolitikai bizottság elnöke szerint csak azokon a családokon tudnak segíteni, akik az együttélés szabályait maximálisan betartva rendszeresen fizetik a jellemzően havi 8-10 ezer forintos bérleti díjat, illetve a lakás rezsiköltségét.
– Azt már a program beindításakor világossá tettük, hogy elsősorban azokon a bajba jutott családokon szeretnénk segíteni, akik képesek az együttélés alapvető normáit betartani. A lakásokba eddig beköltözött bérlőkről kivétel nélkül pozitív visszajelzés érkezett, amely mutatja, hogy jó úton indult el az önkormányzat, amikor a bérlakásállomány átstrukturálásáról döntött – emelte ki az önkormányzati képviselő.
Az átstrukturálás ez esetben azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedekben a korábbi bérlők által tönkretett, felújításra alkalmatlan háztömböket az önkormányzat saját költségén elbontotta, emellett a meglévő szociális bérlakásállomány felújításába kezdett. A beköltözések folyamatosak, természetesen arra maximálisan ügyelni kell, hogy a felújított lakás a beköltöző család számára megfelelő nagyságú legyen.

Bercsényi úti fiatalok garzonháza
Fiatalok garzonháza

A szociális bérlakások mellett a Bercsényi úton lévő fiatalok garzonházába is folyamatosak a beköltözések. A kiköltözők korábban lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek – ez feltétele a bérleti jogviszonynak – amely segítségükre volt abban, hogy a bérleti szerződés lejártát követően saját otthonba költözhessenek. Az újonnan beköltözők nyílt pályázat útján nyertek jogosultságot; csak a napokban négy fiatal kezdhet önálló életet a Bercsényi úton.
Az önkormányzat lehetőséget biztosít arra is, hogy úgynevezett piaci alapon az érdeklődők önkormányzati tulajdonú lakást bérelhessenek. A helyi rendelet értelmében a lakás megtekintése, valamint a pályázati anyag megvásárlása után egy nyilvános pályázaton lehet elnyerni a lakás bérleti jogát. Az elmúlt napokban az önkormányzat öt ilyen lakást hirdetett meg, amelyből négy gazdára is talált, egy lakás esetében eddig nem volt jelentkező, így a bonyolító Barcika Szolg Kft. a közeljövőben újra megkísérli a bérbeadást.
– Az önkormányzati bérlakásállomány 324 lakást jelent, amely jelentős tételnek mondható, ha más városokhoz hasonlítjuk ezt a számot – jegyezte meg Klimon István alpolgármester. Mivel ez a kazincbarcikai emberek vagyona, fontosnak tartjuk, hogy olyan bérlők költözzenek ezekbe az ingatlanokba, akik fenn tudják azt tartani, valamint együttműködésre, közösségi együttélésre képesek. Az elkövetkező időszakban is folyamatosak lesznek a hirdetmények, az érdeklődőknek nem árt résen lenni. A bérleti díjak szóródnak, természetes, hogy egy szociális lakás – amely átmeneti megoldás a nehéz helyzetbe került családoknak – bérleti díja töredéke a piaci alapú lakások havi díjának. – fűzte hozzá az alpolgármester.

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk