https://kolorline.hu/Isten éltesse Margó nénit!

Isten éltesse Margó nénit!

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Kapéri Ferencné.

Kapéri Ferencnét azaz Margó nénit, csokorral és miniszteri oklevéllel köszöntötte 90. születésnapja alkalmából Klimon István alpolgármester és Bukó Géza önkormányzati képviselő Kazincbarcikán.


 

Az ünnepelt elmondta, hogy Sárospatakról került Kazincbarcikára, és férjével úgy döntöttek, hogy a városban alapítanak családot. Mivel mindig is szerették a gyerekeket ezért a Kapéri család öttel is büszkélkedhet. Margó néni négy sajátja mellé jutott a szeretetéből az ötödiknek is, akit pólyás korától nevelt. 



Büszke a családjára, hiszen immár tíz unokája, tizenhárom dédunokája és egy ükunokája is van.

Szerettei bármikor látogatják, örömmel fogadja. Amikor tehette, Hajdúszoboszlóra utazott barátnőjével fürdőzni, de manapság már egy szenvedélye maradt, és az a rejtvényfejtés. Mikor elkerüli az álom, akkor is hobbijának él fáradhatatlanul oldja meg a feladványokat.

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.