https://kolorline.hu/Anyatejes Világnap Kazincbarcikán - Születésfát avattak

Anyatejes Világnap Kazincbarcikán - Születésfát avattak

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az anyatejjel való táplálás fontosságára hívták fel a kismamák figyelmét az anyatejes világnap alkalmából szeptember 20-án pénteken. Idén az Egressy Béni Művelődési Központ Klubtermében gyűltek össze az apróságok és családjuk.

Ezen a világnapon azokat az édesanyákat köszöntötték, akik legalább egy éven át anyatejjel táplálták gyermeküket. Az eseményen Szitka Péter polgármester köszöntötte a meghívottakat, és megköszönte az édesanyák munkáját, azt a szeretetet és törődést, amit a gyermekük felé nyújtanak.

Fotók: Kovács Loretta 

Sáfrány Attiláné, a Kazincbarcikai Védőnői Szolgálat csoportvezetője, a kazincbarcikai védőnők nevében üdvözölte a jelenlévőket. 

A köszöntőket műsor követte, amit a Mesevár tagóvoda egyik csoportja adott elő a közönségnek. Az eseményt tovább színesítette az apróságoknak szánt interaktív hangszersimogató program. Ezt követően egy szál virágot és oklevelet nyújtott át Kazincbarcika polgármestere a védőnők segítségével a meghívott édesanyáknak. 



Az ünnepség a Völgy Parkban folytatódott, ahol újabb születésfát avattak a résztvevők. A  védőnők segítségével, a tavaly Kazincbarcikán született 202 gyermek neve került fel a fára.



További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk