https://kolorline.hu/Megújul a kazincbarcikai térfigyelő rendszer

Megújul a kazincbarcikai térfigyelő rendszer

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 21. század követelményeinek megfelelő, modern térfigyelő rendszert telepít Kazincbarcika Város Önkormányzata a város főbb csomópontjain, melynek tervezése már befejeződött, jelenleg az engedélyeztetése zajlik.

Még idén 50 millió forintos beruházásból újul meg az alaphálózat, amelyre újabb és újabb nagy felbontású kamerákat kötnek majd be az elkövetkező időszakban.
– A technikai fejlődésnek hála a modern képfeldolgozó programok olyan ütemben fejlődnek, hogy az alig 10 éve kiépített hálózat sajnos már nem felel meg a jelenlegi elvárásoknak, ezért mindenképpen korszerűsítenünk kell a jelenleg üzemelő struktúrát. Mivel jelentős költségekkel jár a teljes kiépítés, ezért döntöttünk a szakaszos megvalósítás mellett, melynek lényege, hogy először megújítjuk az alaprendszert, melyekhez aztán újabb és újabb eszközök csatlakozhatnak. Ez komoly tervezést és előkészítést igényel, az idén pedig várhatóan ez a szakasz be is fejeződik – mondta el lapunknak Pásztor László önkormányzati képviselő, az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke.
A fejlesztés egy teljesen új optikai adatátvitellel és rádiófrekvenciás kapcsolattal is kiegészített komplett hálózat kialakításával kezdődött, amelynek telepítése és üzembe helyezése előtt be kell szereznie az önkormányzatnak a szigorú feltételekhez kötött hatósági engedélyeket. Ezt követően kezdődhet meg, elsőként a térfigyelő rendszer berendezéseinek energiaellátásához szükséges erősáramú hálózat teljes kialakítása.
Manapság már elvárás a modern térfigyelő rendszerekkel szemben, hogy 16-20 megapixeles felbontású kamerákkal felszerelve működjenek. A 2000-es évek elején telepített, korabeli megoldásokkal ugyanis nem lehetséges a rendszám- vagy arcfelismerő szoftverek alkalmazása, melyek nagy mértékben megnövelik a felderítés hatékonyságát. Az új rendszert, az előzőhöz hasonlóan a városi rendészet felügyeli majd akik, ha bűncselekményt vagy szabálysértést észlelnek, a rendszeren keresztül értesítik a rendőrséget, akikkel közösen azonnal be is avatkozhatnak majd.
Dr. Bakk Richárd, alezredes a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője is bizakodó a fejlesztéssel kapcsolatban:
– Az új rendszer segítségével könnyebben azonosíthatóak és felelősségre vonhatóak a közterületen vétkezők. Kazincbarcikán a közbiztonsággal nincs probléma, évek óta javuló tendencia figyelhető meg, ugyanakkor a legnagyobb gondot a közlekedési szabálysértések jelentik, ezeknek a csökkentésében és a szabálytalanul közlekedők kiszűrésében nagy segítség lehet majd a hamarosan kiépülő új térfigyelő hálózat.
 

kamerahelyszínek

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk