https://kolorline.hu/Színes Házfal pályázattal kapcsolatos Barcika Art Kft. közlemény

Színes Házfal pályázattal kapcsolatos Barcika Art Kft. közlemény

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Barcika Art Kft. megváltoztatta a „PÁLYÁZAT KAZINCBARCIKAI LAKÓ- ÉS KÖZÉPÜLETEKRE KREATÍV ALKOTÁSOK TERVEZÉSÉRE” elnevezésű KREATÍV ALKOTÓPÁLYÁZAT végeredményét és a kizárta a versenyből a második helyezett pályamű alkotóját. Kiadónk hivatalos közleményét alább adjuk közre, melyet az összes pályázaton résztvevő alkotó hivatalosa formában megkapott.

"Kedves Pályázók!

A lezárult „PÁLYÁZAT KAZINCBARCIKAI LAKÓ- ÉS KÖZÉPÜLETEKRE KREATÍV ALKOTÁSOK TERVEZÉSÉRE” elnevezésű KREATÍV ALKOTÓPÁLYÁZAT eredményével kapcsolatban tett észrevételüket Társaságunk kivizsgálta. Egyeztettünk a problémás pályamű alkotójával, érvelésünket a tények ismeretében elfogadta, és megegyezés születetett, amiről értesítettük a szakmai zsűrit, akik a következőképpen módosították a díjazott alkotások sorrendjét:

I. helyezett:

Méhész-Polyák Attila (szivárványeső)

II. helyezett:

Csontosné Gebei Tímea (öntöző kislány)

III. helyezett:

Szabó Julianna (kanyargó patak) pályaművét csatoltuk.

Bízunk benne, hogy intézkedésünkkel mindenki számára megnyugtató módon sikerült rendeznünk a kialakult helyzetet. 

Ismételten köszönjük, hogy pályázatunkon részt vettek, és további sikereket kívánunk!

Üdvözlettel:

Barcika Art Kft."

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.