https://kolorline.hu/Multiplex mozi a régi mozi épületében

Multiplex mozi a régi mozi épületében

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Multiplex mozi, valamint a város hagyományait bemutató, ápoló múzeum létesülhet az egykori Pont Mozi épületében. Kazincbarcika ikonikus épülete így az idősebb generációnak épp úgy vonzerőt jelenthetne, mint a fiataloknak, vagy a családosoknak.

Az egykori Városi Mozi Kazincbarcika egyik legrégebbi épülete. Generációk nőttek fel az ott bemutatott filmeken, miközben a legkisebbek az emeleten, a Gyermekkönyvtárban olvashattak, vagy vehettek részt különböző programokon. Az évtizedek alatt az épület állaga erősen leromlott, elkerülhetetlenné vált a felújítása. Néhány éve pályázati forrásból sikerült esztétikailag megszépíteni az épületet, amely energetikai korszerűsítésen is átesett: megújult a víz- és villamoshálózat, valamint a fűtési rendszer.

A korábban az épületben működő gyermekkönyvtár a felnőtt könyvtárral együtt a Mezey István Művészeti Központba költözött, ahol immár évek óta szép, korszerű körülmények várják a látogatókat.

- Képviselőként nagyon sokan megkerestek azzal, hogy hiányzik nekik a régi mozi. Sokan nosztalgiával tekintenek vissza rá, így arra gondoltunk, hogy egy a mai kor követelményeinek megfelelő, többtermes mozi komplexumot létesítenénk. – válaszolta a Kolor 7 érdeklődésére Lövey Zoltán, Kazincbarcika díszpolgára, önkormányzati képviselő.

Lövey Zoltán azt is hozzátette, hogy szerettek volna olyan funkciót is az épületbe álmodni, amely bemutatja a 65 éves város hagyományait, a múltat a jövő generációinak. Így született meg egy bányász és vegyész múzeum ötlete, amely Kazincbarcikára, helyi dokumentumokra, emlékekre alapozva mutatná be a két történelmi jelentőségű szakma kezdeteit, ezzel együtt a város alapítását és fejlődését.

A tervezők legalább három moziteremmel számolnak, melyek közül egy nagyobb befogadó képességgel bírna, kettő pedig kisebb teremként várná a filmek szerelmeseit. A mozi és múzeum funkciókon túl szinte biztos, hogy egy vendéglátó egység is helyet kapna az épületben, amelyben akár a helyi különlegességnek számító, a kolorfesztiválokon már megismert, a Barcika Príma Kft. által készített helyi kézműves hamburger is állandóan kapható lenne.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk