https://kolorline.hu/Civil díjat adtak át Kazincbarcikán

Civil díjat adtak át Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét és Kazincbarcika Város Civil Életéért kitüntető díjat adtak át október 10-én csütörtökön az Egressy Béni Művelődési Központban. A kitüntető eseményen, műsorral is kedveskedtek a résztvevőknek.

Kazincbarcika Város Önkormányzata az eseménnyel köszönetét fejezte ki mindazon civil szervezetnek, szerveződésnek, magánszemélynek, akik önkéntes munkájukkal segítik a város működését, fejlődését, kulturális pezsgését, valamint a városban élők mindennapjait.


Fotók: Kovács Loretta

A rendezvény megnyitóján Klimon István Kazincbarcika Város alpolgármestere köszöntötte a közönséget. A városvezető elárulta, hogy a kuratórium döntése rendkívül nehéz volt, hiszen a városban működő civil szervezetek országos szinten is példaértékű tevékenységet folytatnak a település kulturális, közösségi és sportéletében egyaránt. 

– Köszönettel tartozunk nekik, és bár most nem volt lehetőségünk mindenkit díjazni, de úgy gondolom, hogy mindenki megérdemelné - emelte ki Klimon István.

A köszöntőt követően Klimon István és Szitka Péter polgármester adták át a kitűntető címeket. Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét kapta meg Kálmán Vilmosné, az Újkazinci Baráti Kör vezetője, Lőw Ferencné, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagja, és Tokai Edit, a „Teljes Életért” Közhasznúsági Egyesület elnöke.

Kazincbarcika Város Civil Életéért kitüntető díj azoknak a kazincbarcikai személyeknek vagy közösségeknek adományozható, akik a város civil életében több éve kiemelkedő színvonalú munkát végeznek; vagy a város érdekében kimagasló színvonalú civil kezdeményezéseket, projekteket, programokat valósítanak meg. Ezt a díjat idén a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége – Kazincbarcikai Helyi Szervezete kapta meg. A kitüntetést Hegyaljai Béla Lászlóné a SINOSZ Kazincbarcikai Helyi Szervezetének elnöke vette át.

A szervezete 1990-ben alakult. Ma már több mint 200 taggal működik a helyi szervezet. A szervezet jó kapcsolatot ápol a helyi önkormányzattal és több civil szervezettel is. Részt vesznek a kazincbarcikai kulturális közéletben, segítségnyújtás és aktív szerepvállalás formájában. 

A díjak átadását követően Mészáros Árpád Zsolt színész, énekes és partnere Piros Krisztina énekesnő adott elő musical- és operettműsort. 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk