https://kolorline.hu/„Az emberi agy védelme” – Szenior Szabadegyetem

„Az emberi agy védelme” – Szenior Szabadegyetem

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Második előadásához érkezett a Szenior Szabadegyetem, a Mezey István Művészeti Központban október 10-én. Az előadás témája az emberi agy védelme volt.

Csütörtökön a Szenior Szabadegyetem második előadásán prof. dr. Dinya Zoltán akadémikus, az MTA doktora tartott előadást „Öregedjünk egészséggel” címmel. Az előadás első részében dr. Dinya Zoltán kiemelte az orvosok egyik legfontosabb feladatát, ami nem csak a gyógyítás, hanem a betegben lévő orvossal való kommunikálás. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ember egyik legnagyobb ellensége az oxigén, mivel oxigén nélkül nem élhetünk, de az oxigén okozza az ember öregedését is, így igyekeznünk kell egészségesen felhasználni azt.


Fotók: Bartók Alexandra

A második részben a megfelelő táplálkozás kérdését járta körbe az előadó, hangsúlyt fektetve arra, hogy milyen táplálkozással lehet kivédeni különböző problémákat, illetve megelőzni azokat. Emellett kiemelte, hogy egyes korképekben milyen táplálkozás és életmód az ajánlatos, különös tekintetet fordítva a családokra.

Az elektroszmog, az elektromágneses háttérsugárzás volt a harmadik téma, különös tekintettel a mobil, a wifi és a magasfeszültségű távvezetékek legnagyobb problémájára.

További híreink

Új tanév, új ritmus a közlekedésben – rendőrök és rendészek a forgalmas iskoláknál

Dátum: 2026. szept 02. 18:00

Szeptember 1-jétől egész hónapban rendőrök és rendészek segítik a biztonságos közlekedést több kazincbarcikai oktatási intézmény környékén. Az iskolakezdés minden évben új ritmust ad a városi közlekedésnek: reggelente egyszerre indulnak útnak a diákok, a munkába sietők, valamint azok a szülők is, akik autóval viszik iskolába gyermekeiket. Az országos tapasztalatok szerint a tanév indulásával jelentősen nő az autós- és gyalogosforgalom, ezért a rendőrség fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.

Ünnepi tanévnyitó és új sportpálya a Szent György iskolában 

Dátum: 2026. szept 02. 11:19

Kazincbarcikán idén 351 diák kezdte meg a 2026/27-es tanévet a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában, köztük 57 első osztályos. A szeptember 1-jei tanévnyitó nemcsak az új tanév elindulását jelentette: az intézmény egy új, rekortán borítású sportpályával is gazdagodott, amelyet ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk