https://kolorline.hu/Emlékezzünk kegyelettel

Emlékezzünk kegyelettel

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Október végén, november elején a világ számos táján elhunyt szeretteikre emlékeznek az emberek.

A különböző kultúrákban eltérő szokásokat követnek. Van ahol néma imádsággal, máshol zenés vidámsággal elevenítik fel az egykor élt ősök szellemét, ám az ünnep üzenete ugyanaz: a halottak tisztelete. A mindenszentek a nyugati keresztény egyházban először 741-ben, III. Gergely pápa regnálása idején jelent meg az ünnepnapok között, majd Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette. A halottak napja eredetileg a mindenszentek utáni nap, amely a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a földön élő hívek, vagyis a „küzdő egyház”, a tisztító tűzön szenvedő egyházról emlékszik meg. Ugyanakkor a reformátusoknál egyik nap sem egyházi ünnep, a sírgondozás és a gyertyagyújtás szokása katolikus hatásra alakult ki. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, s régen úgy tartották, hogy halottak napja éjszakáján az eltávozott lelkek a földi lét és a túlvilág között átjárhatnak, a gyertyák fénye az, ami utat mutat, hogy visszataláljanak a sírhelyükhöz. Sőt, mivel a régiek hite szerint az elhunytak hazalátogattak, az ablakokba is égő gyertyákat helyeztek, hogy megtalálják szeretteik otthonát.


A fotó illusztráció (jozsefvaros.hu)

Hazánkhoz hasonlóan a Spanyolország északkeleti területén található Katalóniában szintén tömegesen látogatnak ki a temetőkbe november 1-jén. Feldíszítik a sírokat, gyertyákat gyújtanak a halottak lelki üdvéért. Este terített asztal mellett, - melyről nem hiányozhat a mindenszentek napjának hagyományos desszertje, a panellets, - beszélgetnek múltról, jövőről, a mindennapokról és a rokonokról.

Ausztria Tirol tartományában süteményt hagynak a házakban a halottaknak és melegen tartják számukra a szobát. A vidéki fiatalok fehér ingben és álarcban járnak házról-házra, verseket vagy dalokat adnak elő, amiért cserébe Krapfent, azaz olajban sült fánkot kapnak.

A méltó megemlékezés megteremtése érdekében városunkban a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet a városi köztemető környékén október 31-én, valamint november 1-je és 3-a között fokozott ellenőrzést tart. A Kazincbarcikai Rendőrkapitánysággal együttműködve a közlekedési rend betartását figyelik, mely a temető előtti parkoló parkolási rendjének, és a temető belterületére való behajtás módjának az ellenőrzését jelenti. A temetőn belüli járőrszolgálattal pedig a vagyon elleni bűncselekményeket kívánják megakadályozni, mint a virágok, koszorúk, és más kegyeleti tárgyak, illetve a sírokra lehelyezett személyes értéktárgyak eltulajdonítását. 

A kilátogatók október 31-én, november 1-én és 2-án, reggel 8.00 óra és 22.00 óra között helyezhetik el virágaikat a síroknál, november 3-án és 4-én visszatér a hagyományos nyitvatartási rend, 8.00 órától 18.00 óráig róhatják le kegyeletüket.

 

Forrás: Wikipédia, fmc.hu

 

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.