https://kolorline.hu/Sikerdarabok az Egressyben

Sikerdarabok az Egressyben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Ettore Scola filmklasszikusának színházi adaptációjával kezdődik a 2019/2020-as színházi évad az Egressy Béni Művelődési Központban, december 3-án.

A filmet egykor Sophia Loren és Marcello Mastroianni kettőse vitte sikerre, az ebből készült „Egy különleges nap” című darabban Dobó Kata és Réti Barnabás játssza a főszerepet. Az egyfelvonános dráma Rómában, a fasizmus előretörésének idején játszódik. 1938-at írunk, amikor a Führer Mussolinihez látogat. Antonietta, a nagycsaládos háziasszony egy véletlen folytán megismerkedik a szomszédban lakó titokzatos férfival, Gabriele-vel, akiről nyugtalanító pletykák keringenek. A nézők végigkísérhetik e két kétségbeesett, magányos ember vívódását, akik ekkor még nem sejtik, hogy találkozásuk örökre megkérdőjelezi mindazt, amiben addig hittek, amit a világról és önmagukról gondoltak.


Fotók: kolorcity.hu

Az új esztendőben a Móricz Zsigmond regénye alapján készült „Légy jó mindhalálig” című musicallel folytatódik a szezon. A Kocsák Tibor és Miklós Tibor nevével fémjelzett zenés darab Nyilas Misi, a debreceni kollégium diákjának történetét meséli el, aki nem tudja elviselni az igazságtalanságot, és naivan hisz a becsület erejében. Bár a könyvet kitűnő gyermekregényként tartják számon, Móricz nem annak szánta. Műfaját tekintve társadalmi regény, mely árulásról, képmutatásról, gyengeségről és lelki erőről, az emberi kapcsolatok törékenységéről és az ember gyarlóságáról szól. Mindezek az attitűdök megjelennek a darabban, meghatóan, iróniával, bölcsen, némiképp kritikusan, megértően, viccesen, időnként megrendítően, énekelve, táncolva, de mindig a nézővel játékosan összekacsintva. A két felvonásos művet a Kassai Thália Színház előadásában láthatják, február 11-én és 12-én.

Márciusban a Veres 1 Színház társulata látogat el városunkba. Neil Simon „Pletykafészek” című bohózatával. A vígjátékok mestere, Neil Simon ezúttal is kivételeset alkotott. Krimitörténettel fűszerezett bohózatában az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben nagyszerű lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra. A nézőnek nincs is más dolga, minthogy hátradőlve figyelje a pletykák útját, s közben remekül szórakozzon a felső tízezer bajba keveredett tagjain. S mi a szóbeszéd kiindulópontja? A végén kiderül! Addig is némi támpont kedvcsinálónak. Az elegáns vendégek New York város alpolgármesterének tízéves házassági évfordulóját mennek ünnepelni. Igen ám, csak az ünnepeltek eltűntek, a személyzet házon kívül van, a vacsora sehol, az emeleten pedig lövések dördülnek. Ebben a kaotikus helyzetben szárnyra kapnak a találgatások, s a suttogások szövevényes hálójából olyan történet keveredik ki, amellyel a helyszínre érkező rendőrök még a legvadabb pletykarovatokban sem találkoznak. A főbb szerepekben Verebes Linda, Nagy Sándor, Mihályfi Balázs, Buch Tibor komédiázik majd.

A 2019/2020-as színházi évad utolsó előadása garantáltan jókedvre deríti a kedves közönséget. Claude Magnier vígjátéka, az „Oscar” arisztokratikus környezetben, Bertrand Barnier szappangyáros villájában játszódik. A humoros történet félreértések, szerelmi háromszögek, eltitkolt gyermekek és táskák elcserélése körül bonyolódik. A főhős életében rég nem látott, vagy nem várt szereplők bukkannak fel, hogy otthona a követhetetlenül cikázó fekete táskák, elveszett ékszerek, többszörösen elsikkasztott pénzkötegek és lavinaként hömpölygő női fehérneműk özönében egy szempillantás alatt őrültekházává változzon, miközben ő már azt sem tudja, mit akar valójában. Végül persze minden kérdésre választ kapunk, melyek közül a legfontosabb: de hol van Oscar? A Hadart Színház előadásában Kökényessy Ági, Szabó Máté és Csórics Balázs játssza a főbb szerepeket. A darabot Háda János rendezte. A nézők április 21-én és 22-én nézhetik meg a rekeszizmokat nem kímélő komédiát. Érdekesség, hogy ebből a kiváló francia darabból két filmet is forgattak. Az egyikben Louis de Funes, a másikban Sylvester Stallone nyújtott parádés alakítást.

 

 

 

 

 

 

További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk