https://kolorline.hu/In Memorian Kincs László

In Memorian Kincs László

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Együttérző fájdalommal tudatjuk, hogy Kincs László, a Kazincbarcikai Városi Televízió egykori munkatársa életének 72. évében elhunyt. A Kollégák közt csak Laci bácsinak emlegetett médiaszakember alapító tagja volt az 1990-ben megalakuló Kazincbarcikai Városi Televíziónak.

Elhivatottsága mindannyiunknak példaértékű volt, munkáját vágóként, adásrendezőként és gyártásvezetőként igyekezett a legnagyobb gondossággal elvégezni. Munkahelye a második otthona volt, ahol számos fiatal mentoraként adta tovább tudását a mai érett generációnak. Feladatait 2002-ig látta el a Telekép Kft. alkalmazottjaként, ezt követően pedig több környékbeli település televíziós munkálataiban nyújtott segítséget.

 A család fájdalmában osztozva búcsúznak tőle egykori kollégái. Végső útjára a Kazincbarcikai városi temetőben kísérhetjük 2019.11.15-én 13 órakor.

További híreink

Nagykoncertekkel indul indul az idei Kolorfesztivál

Dátum: 2024. júl 30. 15:00

Augusztus 8. és 10. között a Csónakázó-tónál fellépők sorával veszi kezdetét a Kolorfesztivál. Rúzsa Magdi, Kowalsky meg a Vega és T. Danny indítja a sort.

Egységben az erő: szeptember 21-én eldördül a rajtpisztoly a Kolorfutáson

Dátum: 2024. júl 30. 07:46

Már lehet nevezni a 2024-es Kolorfutásra! A verseny szeptember 21-én kerül megrendezésre, és számos izgalmas változást hoz.

Folytatja szúnyoggyérítési programját a város

Dátum: 2024. júl 29. 10:58

A héten újabb szúnyoggyérítésre kerül sor Kazincbarcikán. Az időjárás függvényében július 31-én vagy augusztus 1-2. közötti napokon, az éjszakai órákban végzik a szakemberek a beavatkozást.

Indul a parlagfűszezon — a hétvégétől a közepes szintet is elérheti a pollenszint

Dátum: 2024. júl 28. 06:38

Egyre magasabb a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben, és a hétvégétől akár elérheti a tüneteket okozó közepes szintet is — tájékoztatta szerkesztőségünket a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

KolorTV élőben

Programajánló

Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre: Ajándék - múltunk, jelenünk

Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ, többfunkciós terem

FesztiRoll

Kazincbarcika, belterület

Galéria ’70

Mezey István Művészeti Központ kiállítóterem

Oroszi Fanni és a Band

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Rúzsa Magdi

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk