https://kolorline.hu/700 fa a 70 éves BorsodChemtől

700 fa a 70 éves BorsodChemtől

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

700 fával köszöntötte Kazincbarcikát a BorsodChem Zrt. a vegyipari kombinát 70 születésnapja alkalmából. A jeles alkalomból a cég a környezettudatossági szempontokat szem előtt tartva, a környezetünkről való gondoskodással tisztelgett a vállalat elmúlt 70 évének eredményei előtt.

A cég az alábbi közleményt adta közre az esemény kapcsán. 

"Az idén alapításának 70. évfordulóját ünneplő BorsodChem Zrt. felelős foglalkoztatóként elkötelezett a fenntarthatóság és a társadalmi szerepvállalás iránt. A fenntartható működésért és a környezet védelméért folytatott tevékenységünk azonban nem ér véget a gyárkapunál. Már eddig is számos programot indítottunk a fenntarthatóság jegyében, melyek látványos megkoronázása a november 14-15-re szervezett faültetési akciónk.  A “700 fa a 70 éves BorsodChemtől” programunk célja, hogy nagyszabású ünnepség szervezése helyett a környezetünkről való gondoskodással tisztelegjünk az elmúlt 70 év eredményei előtt és egyben letegyük az elkövetkező 70 év felelős és fenntartható működésének alapjait, - átvitt értelemben - gyökereit. A faültetés hosszú távú kötelezettségvállalás, mely jól jelképezi a BorsodChem stratégiáját is, hiszen ahogy a mondás is tartja, „aki fát ültet, az hosszútávra tervez”.

Hiszünk abban, hogy egy vegyipari gyár szomszédságában is lehet egészséges környezetet teremteni és fenntartani a lakosság és az élővilág számára egyaránt, ezért is kiemelkedő fontosságú számunkra a telephelyünk körül a zöld terület arányának növelése. A jubileumi faültetés eseménye kiemelkedőnek számít abból a szempontból is, hogy ilyen nagyszámú facsemete egyidőben történő elültetése ezidáig nem valósult meg térségünkben. A faültetésben kollégáink is tevékeny szerepet vállalnak, amely jól tükrözi munkavállalóink elkötelezettségét is a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás iránt, valamint filozófiánkat, hogy fejlesztési projektjeink megvalósításakor a környezetünkkel meglévő harmóniát is meg kell őriznünk, sőt tovább kell javítanunk, hiszen a természeti és társadalmi környezetünket egyaránt a legalapvetőbb értékeink közé soroljuk.

Ezzel a jelképes gesztussal a BorsodChem kifejezésre kívánja juttatni a köszönetét a körülöttünk élő közösségeknek az elmúlt hét évtizedben nyújtott támogatásukért. Ahogy gondos ápolással a fák hamar nagyra nőnek, bízunk abban, hogy a kapcsolatainkat még szorosabbra fűzve, egymás jelentőségét kölcsönösen megértve és elfogadva, közösen tudjuk megteremteni Társaságunk további, fenntartható fejlődésének alapjait és ennek eredményeként kölcsönösen elismerjük a másik fél hozzájárulásának jelentőségét térségünk jólétének további növekedéséhez.

BorsodChem Zrt."

További híreink

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

Bike Park – újra várja a kerékpárosokat Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 05. 20:47

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai befejezték a Bike Park tavaszi karbantartását, így a pálya ismét várja a kerékpározókat. A létesítményt Kazincbarcika Város Önkormányzata 2022-ben hozta létre a helyi sportolási lehetőségek bővítésére.

Érmekkel tértek haza a KVSE karatékái

Dátum: 2026. ápr 05. 08:00

Március 29-én, vasárnap Miskolcon rendezték meg a XII. Adamantin Kupa nyílt karateversenyt. A nemzetközi megmérettetésen a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület ifjú sportolói is részt vettek, és négy kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük. 

KolorTV élőben

Programajánló

Áprilisi programok Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk