https://kolorline.hu/Maratoni ülés - Megkezdődött a munka

Maratoni ülés - Megkezdődött a munka

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megkezdte munkáját a múlt hónapban tartott helyhatósági választások után felálló új önkormányzati testület. A november 21-én tartott első, munkaterv szerinti ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testületi számos döntést hozott.

Fotók: Bartók Alexandra

A közel ötórás, majd negyven napirendi pontból álló maratoni ülésen elfogadták többek között a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ elmúlt kétéves működéséről szóló beszámolóját, a katasztrófavédelem tájékoztatóját, valamint foglalkoztak a város foglalkoztatáspolitikai helyzetével és számos ingatlangazdálkodással, illetve költségvetési módosítással kapcsolatban is döntés született.

Válságkommunikáció a zuhanyhíradó helyett

Elfogadta a testület a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltségének 2018. évről szóló tájékoztatóját. Ennek kapcsán mind Szitka Péter polgármester, mind a katasztrófavédelmi igazgatóság részéről megjelent Szentkirályi László, tűzoltó alezredes hangsúlyozta a jelzőrendszer fejlesztésének fontosságát. Továbbá javaslatokat tettek arra nézve is, hogy szükséges lenne egy olyan tájékoztatási rendszer kialakítására, amely megakadályozná, hogy a közösségi médiában futótűzként terjedő rémhírek megbéníthassák a települést.

Átképzéssel, oktatással a munkanélküliség ellen

A város foglalkoztatási helyzetéről tartott tájékoztatót a Kazincbarcikai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője, Fortuna János. A hivatal hiányszakmák képzését célzó tanfolyamok indítását tervezi, amellyel javítani szeretnék a helyi közmunkaprogram megszűntetése miatt a munka világából ideiglenesen kieső emberek helyzetét.

– A rendelkezésre álló adatok szerint városunkban továbbra is jóval kedvezőbbek a foglalkoztatási adatok a megyei átlagnál. Némileg rontja a tendenciát, hogy az önkormányzat Kazincbarcikán 2019-ben már nem foglalkoztathat közmunkásokat, ezért ugyan csak egy-két százalékkal romlottak a város mutatói, mégis foglalkozni szeretnének a kérdéssel, hiszen számos helyi család megélhetését érinti a probléma – mondta el Szitka Péter a tájékoztató kapcsán.

Öt év után csupán néhány adó emelkedett minimálisan

Módosította a testület Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2019. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendeletét is, amelyre leginkább azért volt szükség, mivel a BC által befizetett társasági adó mértéke jelentősen csökkent az idei harmadik negyedévben. Szintén hasonló indoklással korrigálták néhány helyi adó mértékét, amelyek immár négy éve nem változtak. Az építményadó, helyi iparűzési adó és az idegenforgalmi adó mértéke 2014 óta változatlanok voltak, az eltelt 6 év valorizációs mértéke 109% között alakult, amit szükségessé vált korrigálni, ezért az önkormányzat most minimálisan, 8-9 % százalékkal emelte ezek mértékét.

Könnyebbé válik a szelektív hulladékgyűjtő edényzetek cseréje

Könnyebbé válnak a 2019 márciusában megkezdett 120 literes szelektív hulladékgyűjtő edényzetek nagyobbra cserélésének feltételei. Mivel a tavasszal indított akcióra csupán 79 cserekérelmet adtak be, további 564 darab edényzet cseréjére lesz lehetőség, melyekre a jövőben már nemcsak az érintett ingatlanokban bejelentett lakóhellyel rendelkezők adhatnak be kérelmet. Az önkormányzat egyben eltörölte a kérelmek beadási határidejére vonatkozó korlátozásokat is.

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk