https://kolorline.hu/Elszalasztották a hazai sikert a KKSE női kézilabdázói

Elszalasztották a hazai sikert a KKSE női kézilabdázói

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A női kézilabda NB II észak-keleti csoportjának 9. fordulójában Salgótarján együttesét fogadta a Kazincbarcika. A találkozón hiába vezetett az első félidőben a hazai együttes, végül a nógrádiak nyerték meg a mérkőzést.

A találkozóra mindkét csapat sikerrel hangolt. A KKSE Ózdon nyert a Lóci ellen, míg a Salgótarján a Hatvant győzte le három góllal. A meccset a vendégek kezdték jobban, de 3-1-es vezetésük után észbe kaptak a vendéglátók és Mogyorósi hetese után már náluk volt az előny. Az első játékrészben egyik csapat sem tudott elhúzni, de a Szilágyi tanítványok Oláh Heni góljával 12-10-re vezettek, ám a nógrádiak végül 13-13-ra egyenlíteni tudtak. A szünet után jobban érvényesítették akaratukat a tarjániak és fokozatosan növelték előnyüket. Sorra maradtak ki a hazai büntetők és a KKSE akcióból sem tudott eredményes lenni. A második félidő derekán néggyel vezettek már a vendégek és a barcikai lányok nem nyújtottak jó teljesítményt sem támadásban, sem védekezésben. A végjátékban sok hazai ziccer maradt ki, a Salgótarján pedig végül 27-22-re hozta a mérkőzést. A Kazincbarcika így 8 ponttal a 8. helyen áll és legközelebb december 1-én vasárnap délután a DVSC U 22 ellen idegenben lép pályára.

 

Tudósító: Brézai Zoltán

Indexfotó: kazincbarcikaikse.hu

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk