https://kolorline.hu/Győzelmükkel a harmadik helyen állnak a barcikai férfi kézisek

Győzelmükkel a harmadik helyen állnak a barcikai férfi kézisek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi kézilabda NB II észak-keleti csoportjában 9. fordulójában Hajdúböszörményben szerepelt a KKSE férfi együttese. Csörgőék egy izgalmas csata végén szerezték meg a két pontot.

A találkozó előtt mindössze három győzelemmel álló hajdúságiak ellen a siker reményében lépett pályára a barcikai alakulat. A KKSE az első félidőben minimális hátrányba került 12-10-re vezettek a házigazdák. A második félidőben azonban megváltozott a játék képe. A vendégek remekül védekeztek és a kapuban Losonczi László is remekelt. A végjátékban a hazaiak még büntetőből sem tudták bevenni a kazincbarcikai kaput. A hajrában fordítottak a Kocsis tanítványok és átvették a vezetést. A végén, ha minimális különbséggel is, de 27-26-ra győzött a Kazincbarcika és megszerezte 6. győzelmét. A KKSE 13 pontos és a 3. helyen áll a bajnokságban. Hajdúék legközelebb november 30-án, szombaton a Füzesabonyt fogadják este 6 órától a Don Bosco Sportközpontban.

 

Tudósító: Brézai Zoltán

Indexfotó: kazincbarcikaikse.hu

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk