https://kolorline.hu/A Szociális Munka Napján köszöntötték a szféra dolgozóit

A Szociális Munka Napján köszöntötték a szféra dolgozóit

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Szociális Munka Napja alkalmából ünnepséget rendeztek november 22-én az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében. Az eseményen igazgatói dicséreteket, polgármesteri elismerő okleveleket, illetve a „Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért” kitüntető címet is átadták.

Magyarországon csaknem húsz éve köszöntik a Szociális Munka Napján a szakterületen dolgozókat. Ebből az alkalomból városunkban ismét ünnepséget rendeztek, melyen elsőként Szitka Péter, Kazincbarcika város polgármestere üdvözölte a szociális szférában dolgozókat, aki amellett, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzata és képviselő-testülete nevében köszönetet mondott a dolgozóknak, a jövőbeli tervekről is beszélt.


Fotók: Zele Tímea

A hagyományokhoz híven Klimon István alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi beszédeket István Zsolt, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ (KSzSzK) igazgatója zárta.

Az egész évi teljesítményért járó igazgatói dicséretet a központ tizenhárom dolgozója vehette át István Zsolttól és Szabóné Zsuponyó Ágnes igazgatóhelyettestől: Forgács György, a Létesítményüzemeltető Csoport karbantartója; Hajdu Hajnalka – az I. Sz. Idősek Klubja szociális munkatársa; Hankó Andrea – a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítője; Holecz-Ráki Bernadett – a Család- és Gyermekjóléti Központ esetmenedzsere; Kerekes Csabáné – a II. Sz. Bölcsőde varrónője; Köteles Andrásné – a II. Számú Idősek Otthona ápolója; Lisztesné Lippai Szandra – a Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítője; Losonczy Judit – az I. Sz. Bölcsőde kisgyermeknevelője; Magyar Mária Gyöngyi – a Létesítményüzemeltető Csoport kisegítője; Tinyóné Vécsei Etelka – az I. Sz. Bölcsőde kisgyermekgondozója; Viktorné Bellényi Zita – az Éjjeli Menedékhely szociális munkatársa; Zvada Jánosné – a Házi Segítségnyújtás gondozója; Zborai Anett – az I. Sz. Idősek Otthona gondozója

Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét idén négyen kapták meg a városvezetőktől: Czeglédi Lajosné az I. sz. Idősek Otthona gazdasági ügyintézője; Kolyankovszkiné Béres Katalin a Család- és Gyermekjóléti Központ esetmenedzsere; Szabó-Herendovics Kornélia, a II. számú Bölcsőde kisgyermeknevelője; Vargáné Ipacs Ildikó a Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása „Kincsem Napközi” intézményegység-vezetője

A Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjat Schwarcz Lajos, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ gépkocsivezetője kapta meg. Schwarcz Lajos, aki idén ünnepelte közalkalmazotti jogviszonyának 40 éves jubileumát, 1983 óta dolgozik a KSzSzK jogelőd intézményeinél. A KSzSzK 1993-as megalakulása óta a mai napig Karbantartó, majd Létesítményüzemeltető Csoportjának gépkocsivezető munkatársa.

Az ünnepséget követően a TNT zenekar koncertje szórakoztatta a díjazottakat és az intézmény dolgozóit.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk