https://kolorline.hu/Érzékenyítő műsor a Mezeyben

Érzékenyítő műsor a Mezeyben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A fogyatékosok világnapján tartottak előadást a Csillagfürt EGYMI tanulói és a Kincsem Napközi tagjai december 3-án a Mezey István Művészeti Központban. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak tartott műsor alatt a gyerekek a jelnyelvvel is megismerkedhettek.

Kedden a Fogyatékosok Világnapján mutatkoztak be a Csillagfürt EGYMI és a Kincsem napközi tanulói. Az eseményen Klimon István alpolgármester üdvözölte a fellépőket és a közönséget, aki kiemelte, mennyire fontos, hogy a gyerekek már fiatal korban megismerkedjenek a sérült emberekkel.


Fotók: Bartók Alexandra

A köszöntőt követően, Kulin Lara, a Csillagfürt EGYMI tanulója szavalta el a Csillagfürt című verset, majd a Kincsem Napközi tagjai adták elő táncos produkciójukat. A Csillagfürt EGYMI alsó tagozatos tanulói mesejelenettel, a középsúlyos csoport tagjai pedig „szuperhősök” című táncos produkcióval készültek.

A műsorok után, a gyerekek verssel és dallal együtt várták a Télapót. A Csillagfürt EGYMI tanulói és a Kincsem Napközi tagjai az óvodásokkal és a kisikolásokkal jelelve adták elő a Mikulás-váró dalt, majd el is énekelték közösen, mialatt a nagyszakállótól kis meglepetést kaptak jutalmul.

További híreink

Aláírták a támogatási szerződéseket – 20 millió forinttal segíti az önkormányzat a civil és sportéletet

Dátum: 2026. ápr 29. 10:25

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén is összesen 20 millió forintot biztosít a helyi civil és sportélet támogatására: 10 millió forintot a civil szervezetek, további 10 milliót pedig a sportegyesületek között osztanak szét. A pályázatokról döntés született, a támogatói szerződéseket április 27-én ünnepélyes keretek között írták alá a Vízi Komplexumban.

Diákolimpia és emlékverseny a Kazinczyban

Dátum: 2026. ápr 28. 19:52

Körzeti atlétikai diákolimpiát és magasugró emlékversenyt rendeztek április 27-én a Kazinczy Ferenc Tagiskolában. A harmadik és negyedik osztályos diákok több versenyszámban mérték össze tudásukat, a legjobbak pedig továbbjutottak a megyei döntőbe.

Érmet szerzett a KVSE karatékája az országos bajnokságon

Dátum: 2026. ápr 28. 15:06

Ezüstérmet szerzett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület fiatal sportolója a budapesti Shito Ryu Karate Magyar Bajnokságon.

Istentisztelet és koszorúzás Egressy Béni születésének évfordulóján

Dátum: 2026. ápr 27. 21:10

Egressy Béni születésének 212. évfordulója alkalmából közösen emlékezett meg Kazincbarcika városa április 26-án a zeneszerzőről. A Szózat megzenésítője Sajókazincon született, így a megemlékezés helyszínei is nagy részben ehhez a városrészhez kötődtek.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk