https://kolorline.hu/Karácsonyi hangverseny - Kazincbarcikai Összevont Óvodák

Karácsonyi hangverseny - Kazincbarcikai Összevont Óvodák

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák idén is megrendezte a hagyománynak számító karácsonyi hangversenyét. December 18-án az Ávilai Szent Teréz Római Katolikus Templomban, a gyerekek és a pedagógusaik is karácsonyi dalokkal kápráztatták el a közönséget.

A karácsonyi hangversenyt már 1997 óta megrendezik a kazincbarcikai óvodákban. Ezt a hagyományt folytatja a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézménye, ezzel ünnepelve e jeles napot. Az esemény az apróságok műsorával vette kezdetét.


Fotók: Bartók Alexandra

A hangversenyen a Százszorszép Tagóvoda nagycsoportos gyermekei léptek fel, a „Csodálatos éjszaka” című műsorral. Őket erre a különleges napra, Siklós Lászlóné készítette fel.

Horváthné Geleta Mária intézményvezető szerint, az óvodások meseként élik meg, és játszák el ezt a történetet, ezáltal elénk varázsolva ennek a gyönyörű éjszakának a pillanatait.

A gyerekeket követően, az óvodapedagógusokból álló énekkar adta elő műsorát. A kórus tagjai azokból a pedagógusokból állnak, akik fontosnak tartják a zenei nevelést. Az énekkar már több éve dolgozik együtt. Próbáikat délután, illetve este tartják szabadidejükben.

Az óvodákban fontosnak tartják a karácsonyra való felkészülést. Az ünnepvárás egy három-négy hetes periódus, amikor különböző témaheteket szerveznek a kicsiknek. A karácsonyra készülés alkalmával dalokkal, mesékkel, versekkel és az ünnep szimbólumaival hangolódnak a családra, az összetartozásra, a szeretetre, és az egymásra való odafigyelésre.

További híreink

Dobogós helyekkel tértek haza a KVSE fiatal birkózói

Dátum: 2026. máj 18. 21:53

A Kazincbarcikai VSE birkózószakosztályának sportolói is szőnyegre léptek az U10 és U11 korosztály országos bajnokságán, amelyet május 17-én rendeztek meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.

Betekintés a város konyhájába – Nyílt napot tartott a Barcika Príma

Dátum: 2026. máj 18. 07:00

A városi közétkeztetésért felelős Barcika Príma Kft. május 12-én a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak szüleit és az intézmény pedagógusait látta vendégül egy rendhagyó nyílt napon. A résztvevők testközelből láthatták, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei: a raktártól a főzőkonyhán át egészen az iskolai tálalásig követhették végig a közétkeztetés folyamatát, mielőtt a program közös ebéddel zárult.

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk