https://kolorline.hu/Polgármesteri köszöntő karácsony alkalmából

Polgármesteri köszöntő karácsony alkalmából

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kedves Kazincbarcikaiak! Hamarosan elérkezik a karácsony, az ünnep, amelyik talán az egyik legfontosabb az emberek, a családok életében. Ekkor a fenyőfa körül találkozunk a távolban élő rokonainkkal, megosztjuk egymással az esztendő legfelemelőbb és sorsfordító pillanatait. Közösen elevenítjük fel a családi anekdotákat, megemlékezünk azokról, akik már nem lehetnek velünk. Visszatekintünk, nevetünk, olykor sírunk együtt azokkal, akiket a legjobban szeretünk a világon.

Kazincbarcika szintén meghatározó eseményt ünnepel, hiszen idén 65 éves a városunk. A „családunkkal”, a településünk lakóival egész évben, közösen emlékezünk, felidézzük az elmúlt évtizedek feledhetetlen eseményeit, a pótolhatatlan emberek örökségét, amelyek nélkül ma nem lenne városunk az a hely, ahol otthon érezzük magunkat, ahol szeretünk élni.
Emlékekben pedig nem szenvedünk hiányt, hiszen ha csak 2019-re tekintünk vissza, akkor is számtalan élményben volt részünk.

Februárban együtt vágtuk fel a születésnapi tortát Denizzel, ezzel kezdődött az egész évben tartó programsorozat, és az ajándék sem maradt el. Az évforduló alkalmából összefogtak a kazincbarcikaiak: a 65 000 növény a 65 éves városba kampány keretében tavasztól őszig több közösségi faültetésre került sor Kazincbarcika terein, intézményeinek udvaraiban és útjai mentén. Szintén a nagyszerű csapatmunka eredményeként újabb rekorddal büszkélkedhetünk: itt található az ország legnagyobb mézeskalács-faluja.

A méltán népszerű játszótereinkre nem mindennapi játszóeszközök érkeztek, tavasztól hatalmas játszóvárak, óriás hajó és Nautilus várja majd a gyerekeket.

Több épület is új köntösbe öltözött: színesen pompázik a székhelyóvoda, a Napsugár és a Százszorszép tag­óvodák. A kosárlabdások álma is megvalósult, a KSK Tornacsarnoka idén belülről modernizálódott, új játéktér és lelátó várja a mozogni vágyókat és a szurkolókat.

Letettük az alapkövét a régóta áhított vízi komplexumnak és a jégcsarnoknak, amely pár éven belül a régió kedvelt központja lehet majd a vízi és a jeges sportok szerelmeseinek.
Megújult a Május 1. úti orvosi rendelő, teljes átalakuláson ment keresztül a Fő tér. Az európai szinten is különleges vízijáték már a próbaidőszak alatt elkápráztatta nemcsak a kazincbarcikaiakat, hanem az idelátogatókat is. A Kolorcity installáció pedig azt hirdeti, hogy a színes városba érkeztünk.

A körforgalmunkba megérkezett hozzánk másik címerállatunk: immár Szőke Gábor Miklós acél oroszlánja is őrzi Kazincbarcikát. Öt házfalunkra került újabb festmény, így már 38 színes alkotás díszíti Kolorcity homlokzatait.

Ebben az évben visszatérő vendégként fogadhattuk a legnagyobb kerékpárverseny, a Tour de Hongrie csapatait és a kétnapos, terepfutó futam, a Spartan Race versenyzőit is.
Augusztusban hetedik alkalommal rendeztük meg a Kolorfesztivált, amely egyre több látogatót vonz az ország távolabbi vidékeiről is.
Szóval nem unatkoztunk, van mire emlékeznünk, van miről beszélgetnünk, van miért ünnepelnünk, együtt, nekünk, kazincbarcikaiknak.

Szitka Péter
polgármester

További híreink

Dobogós helyekkel tértek haza a KVSE fiatal birkózói

Dátum: 2026. máj 18. 21:53

A Kazincbarcikai VSE birkózószakosztályának sportolói is szőnyegre léptek az U10 és U11 korosztály országos bajnokságán, amelyet május 17-én rendeztek meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.

Betekintés a város konyhájába – Nyílt napot tartott a Barcika Príma

Dátum: 2026. máj 18. 07:00

A városi közétkeztetésért felelős Barcika Príma Kft. május 12-én a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak szüleit és az intézmény pedagógusait látta vendégül egy rendhagyó nyílt napon. A résztvevők testközelből láthatták, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei: a raktártól a főzőkonyhán át egészen az iskolai tálalásig követhették végig a közétkeztetés folyamatát, mielőtt a program közös ebéddel zárult.

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk