https://kolorline.hu/Nagy volt az örömük!

Nagy volt az örömük!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Karácsony ünnepén az Úr Jézus Krisztus születésének örömhírét hirdetem. Hirdetem azoknak, akiknek az ünnep egyet jelent a templommal, az ünnepi istentisztelettel, a meghitt családi együttléttel, az otthon melegével, a terített asztallal, az örömmel és reménységgel. De hirdetem azoknak is, akik számára az ünnep ideje munka, fáradság, magány és szomorúság.

Bárcsak lenne ma is egy égi jel, amire mindenki felfigyel! Bárcsak ma is sokan bölcsek lennének, akik tudják, hogy az ünnep idejében is Jézust meg kell keresni, fel kell keresni. Sok mindent keresünk életünk során. Keresi a gyermek a legkedvesebb játékát, az ifjú élete párját, a pályakezdő a neki legjobb iskolát, munkahelyet, hivatást. Keressük a lelkünk nyugalmát. A test és lélek egészségének megfelelő életformát. Keressük a gyógyulás lehetőségeit. Keressük helyünket a világban.

Egykor a napkeleti bölcsek Jézust keresték: „Hol van a zsidók királya, aki most született?” Az ő keresésük eredményes lett. „Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.” - így olvassuk Máté evangéliumában. Nekünk ma mit kell meglátnunk, mit kell megtalálnunk ahhoz, hogy nagy örömünk legyen. Ez a gondolat felteszi a kérdést mindnyájunknak: Ezen az ünnepen minek örülnél a legjobban? Sokféle válasz születik meg: Én annak, ha szeretteimet mosolyogni látnám, ha meggyógyulnának betegeink, ha újra együtt lenne a család, ha sokan lennénk a templomban, ha mindenki kapna ajándékot, ha békesség lenne, ha a haragot felváltaná az egymás szeretete.

Én annak örülnék a legjobban, ha újra lenne, becsület, tisztesség, lelkiismeretesség, őszinteség. Annak, ha az ember nem csak a maga hasznát nézné és a másik kárán a maga boldogulását, jólétét keresné. Ezek olyan emberi vágyak, melyeknek beteljesülése nem csak nekem, hanem mindnyájunknak igen nagy örömöt jelentene.

Az igen nagy lelki öröm forrása ott van az angyalok szavában is. Szinte minden ünnepi kérést, kívánságot összefoglal: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” Lukács 2, 14.

Az Isten dicsőségét, az ő ránk áradó békességét, hozzánk való jóakaratát semmi meg nem csorbíthatja, semmi és senki meg nem akadályozhatja, tőlünk azt senki el nem veheti. De meg kell, valljuk, hogy kevesen vagyunk, akik együtt mondjuk a költővel, hogy „Új csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám.” Kívánom, hogy karácsony ünnepére sokak szívében, szavában és tettében legyen ott az Isten dicsérete, az Ő dicsőségére. Békesség és jóakarat! Soha ne hagyjon el bennünket. Így adjon az Úr mindnyájunknak áldott ünnepet és egészségben, reménységben gazdag új évet!


Fotó: Bartók Bence

                                                                        Bundzik Attila református lelkipásztor
Kazincbarcika-Alsói Református Egyházközség

                                                                 

 

 

 

További híreink

Dobogós helyekkel tértek haza a KVSE fiatal birkózói

Dátum: 2026. máj 18. 21:53

A Kazincbarcikai VSE birkózószakosztályának sportolói is szőnyegre léptek az U10 és U11 korosztály országos bajnokságán, amelyet május 17-én rendeztek meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.

Betekintés a város konyhájába – Nyílt napot tartott a Barcika Príma

Dátum: 2026. máj 18. 07:00

A városi közétkeztetésért felelős Barcika Príma Kft. május 12-én a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak szüleit és az intézmény pedagógusait látta vendégül egy rendhagyó nyílt napon. A résztvevők testközelből láthatták, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei: a raktártól a főzőkonyhán át egészen az iskolai tálalásig követhették végig a közétkeztetés folyamatát, mielőtt a program közös ebéddel zárult.

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk