https://kolorline.hu/VRCK: Sikerek az év elején és végén

VRCK: Sikerek az év elején és végén

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az elmúlt három találkozójából hármat nyert meg a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika. A kék-sárgák hazai pályán 3-2-re nyertek a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, majd az Extraliga alapszakaszának záró fordulójában a magyar utánpótlás válogatott ellen is győzött. Marek Kardos együttese már ebben az évben is lejátszotta első mérkőzését, melyet sikerrel zárt.

Az elmúlt évet magyar kupa elődöntővel és bajnokival zárta a VRCK. A kék-sárgák Dunaújváros elleni hazai Magyar Kupa visszavágója azonban annak ellenére sem alakult simán, hogy az első meccset magabiztosan nyerték idegenben 3-0-ra a barcikaiak.

A visszavágó első felvonása során végig a vendégegyüttes akarata érvényesült. Már az elején jelentős előnyre tett szert Tomanóczy Tibor együttese. A hazai trénernek 0-4-nél és 6-12-nél is időt kellett kérnie, de a felzárkózás nem sikerült és 25-17-re hozta az első szettet. A második szakaszban fordult a kocka és a Kazincbarcika örülhetett a 25-17-es játszmagyőzelemnek.

A továbbjutás azonban még nem dőlt el, hiszen a Dunaferr mindent megtett annak érdekében, hogy kiharcolja az úgynevezett „aranyszett” lehetőségét, amelyet még 3-1-es sikerével is elérhetett. A harmadik etapban gigászi küzdelem zajlott a pályán, 8-8-ig fej-fej mellett haladtak a felek. Majd lendületbe jött a Dunaújváros és ellépett 3 ponttal. A kék-sárgák azonban nem adták fel, 18-18-nál ismét egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Izgalmasan alakult a végjáték, ám 22-22-t követően a vendégek jutottak játszmalabdához, amelyet elsőre értékesítettek, 25-22-re megnyerve ezzel a szettet. A negyedik játszma mindkét csapat számára nagy téttel bírt. A Barcika az elején ismét hátrányba került, hat ponttal húzott el a dunaújvárosi együttes. A házigazdák azonban ismét odatették magukat és a hajrához érve, 21-21-nél sikerült egyenlíteniük. A végjátékban két meccslabdája is volt a vendégeknek, de egyiket sem sikerült kihasználniuk, a házigazdák azonban fordítottak és 26-24-re meg is nyerték a szakaszt. Az ötödik felvonásban már csak a mérkőzés megnyerése volt kérdéses, a továbbjutás eldőlt. A kiélezett, mindent eldöntő játszmát végül nagy csatában, 16-14-re hozta a VRCK, amely így 3-2-re győzött, és kettős győzelemmel jutott a Magyar Kupában az elődöntőbe. A legjobb négy között a Pénzügyőr ellen január 15-én szerdán este fél héttől a Don Bosco Sportközpontban játssza az MK elődöntő első meccsét a Vegyész. Előtte azonban az alapszakasz utolsó mérkőzésén, még az elmúlt évben a magyar utánpótlás válogatott ellen győzött simán 3-0-ra a Kazincbarcika. Mivel a Kecskemét 3-2-ers vereséget szenvedett a fiataloktól így a Vegyész ölébe csöppent az alapszakasz elsőség. Jól zárult tehát Juhászék számára a 2019-es esztendő.

A 2020-as folytatásra nem kellett sokat várniuk a kék-sárgáknak, ugyanis a múlt vasárnap már az Extraliga első fordulójában a magyar utánpótlás válogatott ellen szerepeltek Rácalmáson. A mérkőzést ismét könnyedén nyerte 3-0-ra Marek Kardos együttese, mely a folytatásban január 11-én szombaton szerepel ismét bajnoki meccsen, amikor a Don Bosco Sportközpontban 17 órától a MAFC együttesét fogadja. Hír még a Vegyész háza tájáról, hogy a klub leigazolta a brazil centert Rodrigo Moraest, aki legutóbb hazája bajnokságában, a Botafogóban szerepelt. A játékos szerződtetése azért is volt fontos, mert az előszerződtetett kolumbiai Palacios adminisztrációs problémái nem oldódtak meg, így a klub a szerződését nem aktiválta. A most szerződtetett 197 cm-es 33 éves Moraes már edzésbe is állt, ám a legutóbbi bajnokin még nem játszhatott, hiszen játékengedélye nem érkezett még meg. A center bemutatkozása így egy későbbi mérkőzésen várható. 

 

 

További híreink

Dobogós helyekkel tértek haza a KVSE fiatal birkózói

Dátum: 2026. máj 18. 21:53

A Kazincbarcikai VSE birkózószakosztályának sportolói is szőnyegre léptek az U10 és U11 korosztály országos bajnokságán, amelyet május 17-én rendeztek meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián.

Betekintés a város konyhájába – Nyílt napot tartott a Barcika Príma

Dátum: 2026. máj 18. 07:00

A városi közétkeztetésért felelős Barcika Príma Kft. május 12-én a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak szüleit és az intézmény pedagógusait látta vendégül egy rendhagyó nyílt napon. A résztvevők testközelből láthatták, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei: a raktártól a főzőkonyhán át egészen az iskolai tálalásig követhették végig a közétkeztetés folyamatát, mielőtt a program közös ebéddel zárult.

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk