https://kolorline.hu/Győzelemmel kezdte az évet a KBSC

Győzelemmel kezdte az évet a KBSC

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Folyamatosan zajlik a KBSC felkészülése. A Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő együttes az első találkozón sikerrel vette az akadályt.

A rövid téli pihenő után Dzurják József vezetésével már január 7-én megkezdték a felkészülésüket a kék-sárgák. Az első tréning előtti héten már egyénileg gyakoroltak a játékosok. Az elmúlt héten öt edzésen vettek részt a labdarúgók, és már felkészülési mérkőzést is játszott a KBSC. A barcikaiakkal azonos osztályban szereplő Soroksár otthonában a próbajátékon szereplő Kovác Alan góljával 1-0-ra győzött a Kazincbarcika, mely jó hangulatot teremtett a borsodiak öltözőjében. A 26 esztendős játékos jelenleg a nyíregyháziakat erősíti, de nem elképzelhetetlen, hogy átteszi székhelyét Barcikára.

A mérkőzésen a sérüléséből felépült Vajda Roland és az ősszel Ózdon játszó Gábor Lukács is pályára lépett. A KBSC programjában a bajnoki rajtig még 3 edzőmeccs szerepel. Szerdán az ukrán Minajt fogadják, január 21-én pedig a Gesztely együttesét látják vendégül. Az idei első bajnoki előtti héten január 25-én, szombaton az NB III-ban szereplő Tiszaújváros otthonába látogatnak.

További híreink

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon kezdte pályafutását, most az ORFK vezetésével bízták meg Mecser Tamást

Dátum: 2026. jún 08. 12:29

Június 8-i hatállyal dr. Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével a miniszterelnök – közölte hétfőn a Belügyminisztérium.

A Vegyész Röplabda Akadémia adott otthont az U17-es országos döntőnek

Dátum: 2026. jún 07. 21:23

Június 5. és 7. között Kazincbarcikán rendezték meg az U17-es fiú röplabda I. osztályú országos döntőjét. A Vegyész Röplabda Club akadémiájának csarnokában a korosztály hat legjobb magyar csapata lépett pályára, köztük a házigazda VRCK együttese is.

Ünnepélyes búcsú a Don Bosco Sportközpontban – 56 diák ballagott el

Dátum: 2026. jún 06. 14:58

Ötvenhat végzős diák búcsúzott el június 5-én a Don Bosco Sportközpontban. A tanulók valamennyien sikeresen szakmai bizonyítványt szereztek, közülük hatan pedig az érettségi felé tettek újabb fontos lépést. Az ünnepség a lezárás és az elért eredmények elismerése mellett a továbblépésről is szólt.

Gulliver a törpék országában – néma táncszínház varázsolta el a gyerekeket Barcikán

Dátum: 2026. jún 05. 16:08

Újabb ingyenesen látogatható kulturális élményt hozott Kazincbarcikára a Petőfi Kulturális Program május 29-én. Ezúttal a családokat várták az Egressy Béni Művelődési Központba a Gulliver a törpék országában című táncszínházi előadásra, amelyre díjmentesen lehetett regisztrálni. Városunk a turné idei évadának mindössze 11 állomása közé került be.

KolorTV élőben

Programajánló

Gonda Zoltán festőművész kiállítása - Emberben a művész, művészben az ember

Mezey István Művészeti Központ

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk