https://kolorline.hu/Szurkolói ankét a KBSC-nél

Szurkolói ankét a KBSC-nél

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A KBSC új vezetése, edzője, valamint az újonnan igazolt játékosok mutatkoztak be a klub szurkolóinak január 30-án csütörtökön. A szurkolói ankét célja, hogy elsőkézből kapjanak hiteles információkat a kék sárgákról a szurkolók emelte ki Wächter Balázs a klub ügyvezető igazgatója.

A találkozón az új ügyvezető felvázolta, hogy mik az elvárások a csapattal szemben a 2020-as tavaszi szezont illetően, valamint röviden ismertette a játékosokat érintő változásokat.

A február 2-i rajt előtt az edzőmeccsek mellett az átigazolási piacon is zajlott az élet a KBSC háza táján. A kék-sárgához igazolt Kováč Ala, aki a korábbi években a szlovák Slovan Bratislava mellett még jó néhány szlovákiai csapatnál megfordult. Magyarországon a 2018/19-es szezonban mutatkozott be a Merkantil Bank Liga NB II-ben,ekkor a győrieket erősítette, majd a 2019/2020-as bajnokságot a Nyíregyháza Spartacus színeiben kezdte és most Kazincbarcikára teszi át székhelyét. Gábor Lukács is a KBSC-nél folytatja, pontosabban visszatér a kék-sárgákhoz, rövid ózdi kitérő után.

A Barcikát erősíti majd tavasszal még Hegedűs Márk is, aki Budapest Honvéd együttesétől érkezik. A negyedik érkező Németh Tamás, aki korábban a szlovák másodosztályban szereplő Somorját erősítette, de most már ő is kék-sárga mezben futballozhat. Távozik az együttestől Lukács Raymond, aki Békéscsabán folytatja pályafutását, mellette Virág Ákossal is szerződést bontott a klub. Lakatos és Ádám pedig Putnokon szerepel kölcsönjátékosként.

Dzurják József a csapat edzője röviden beszámolt arról, hogy hogyan sikerült a felkészülés, valamint ismertette a tavaszi szezon céljait.

  • Az idei nem egy szokásos téli felkészülés volt, a korábbi évekhez képest mindössze négy hét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a csapat felkészüljön az első bajnoki mérkőzésre. Végig itthon készültünk, műfüvön edzettünk, a tervezett munkát az elmúlt három hétben elvégeztük. A felkészülésbe egy-két csapatépítő programot is beépítettünk, hogy megtörjük az edzések monotóniáját, illetve erősítsük a csapategységet. Most feladatunk, hogy a felkészülés utolsó hetén felvegyük a bajnoki ritmust és a hétvégére frissé váljanak a játékosok – tette hozzá Dzurják.

A szurkolók több témában is, így az utánpótlás korú labdarúgó gyerekek jelenlegi helyzetéről is intéztek kérdéseket a klub vezetőségének. A téma kapcsán elhangzott, hogy jelenleg is azon dolgoznak az edzők és a szakemberek, hogy itt helyben maradjanak a tehetséges gyerekek és a későbbiekben a felnőtt csapatban kamatoztassák tudásukat.

Február 2-án vasárnap délután 2 órától Putnokon következik a KBSC felnőtt labdarúgóinak az első 2020-as fellépése az Ajka ellen.

 

 

További híreink

Diákolimpia és emlékverseny a Kazinczyban

Dátum: 2026. ápr 28. 19:52

Körzeti atlétikai diákolimpiát és magasugró emlékversenyt rendeztek április 27-én a Kazinczy Ferenc Tagiskolában. A harmadik és negyedik osztályos diákok több versenyszámban mérték össze tudásukat, a legjobbak pedig továbbjutottak a megyei döntőbe.

Érmet szerzett a KVSE karatékája az országos bajnokságon

Dátum: 2026. ápr 28. 15:06

Ezüstérmet szerzett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület fiatal sportolója a budapesti Shito Ryu Karate Magyar Bajnokságon.

Istentisztelet és koszorúzás Egressy Béni születésének évfordulóján

Dátum: 2026. ápr 27. 21:10

Egressy Béni születésének 212. évfordulója alkalmából közösen emlékezett meg Kazincbarcika városa április 26-án a zeneszerzőről. A Szózat megzenésítője Sajókazincon született, így a megemlékezés helyszínei is nagy részben ehhez a városrészhez kötődtek.

Sportágválasztó nap Kazincbarcikán – 11 sportágat próbálhattak ki az alsósok

Dátum: 2026. ápr 27. 20:26

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a sportágválasztó napot Kazincbarcikán április 24-én, a Kazinczy Ferenc Tagiskola területén. A város alsó tagozatos diákjai összesen 11 sportágba kóstolhattak bele interaktív bemutatók keretében.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk