https://kolorline.hu/Döntetlennel kezdett a KBSC

Döntetlennel kezdett a KBSC

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megkezdődött a tavaszi szezon a felnőtt labdarúgóknál, így a KBSC felnőtt focistái a magyar labdarúgó bajnokság másodosztályának 22. fordulójában vasárnap délután fogadta az FC Ajka csapatát. Az 1:1-es döntetlennel zárult mérkőzést követően a kék-sárgák továbbra is a tabella 14. helyén állnak.

A Kazincbarcika kék-sárgában, az FC Ajka csapata fehérben lépett pályára a vasárnapi mérkőzésen. Mindkét csapat fontos mérkőzés elé nézett, hiszen a találkozót megelőzően csupán két pont és egy pozíció választotta el egymástól az együtteseket.
A mérkőzés negyedik percében Oldal Tibor indul meg a középpályáról, aki Fekete Ádámnak továbbította a labdát, a befejezés azonban pontatlan volt így maradt a 0:0. A  huszadik percben a mérkőzés első félidejét egyébként is uraló Ajka, egy Soltész Dominik  által elvégzett szögletet követően Lengyel Béla góljával szerezte meg a vezetést.
A huszonnyolcadik percben először Tóth Gergely próbálkozott, a rosszul eltalált labdát Horváth könnyedén fogta, az ismétlés Zamostny Balázsé volt, a Kazincbarcika kapusa ismét nem hibázott. Ezt követően a 30. percben Lengyel majdnem duplázott , a kapufa mentett a KBSC oldalán.Ű
Az első játékrész utolsó perceire is maradt izgalom Nagy Mihály került kétszer is helyzetbe, próbálkozásai a kapu mellett végeztek.
A félidőt követően feljavult a Kazincbarcika játéka. Először Farkas András próbálkozott távolról, majd Kovác Alan lövése suhant el a kapu felett.
A mérkőzés hatvankilencedik percében első Kazincbarcika színeiben vívott mérkőzésén az 5-ös számmal játszó Németh Tamás szerezte meg a egyenlítő gólt. A nyolcvanegyedik percben majdnem sikerült a duplázás, Fekete adta tovább a labdát, a középre tartó lövést az ajkaiak kapusa bravúrral védte.
A kilencvenedik percben Toma György szabadrúgását követően Fótyik fejelt a kapura, a vendégek kapusa ezt kivédte, majd rögtön Krausz próbálkozott fejjel, sajnos a labda centikkel a kapu felett szállt el.
A KBSC következő mérkőzését vasárnap a Duna Aszfalt TLC otthonában, a tiszakécskei Városi Sportcentrumban játssza.

 

 

További híreink

Egyházak karácsonya — Ünnepi gondolatok Tóth Péter szalézi szerzetesnövendéktől

Dátum: 2025. dec 27. 18:55

Tóth Péter szalézi szerzetesnövendék, iskolalelkész a KolorTV ünnepi műsorában felidézi a gyermekkori karácsonyok hangulatát, a szerzetesi hivatás tapasztalatait és a közösségben megélt ünnep örömét.

Egyházak karácsonya — Ünnepi gondolatok Kolumbán Gábor református lelkipásztortól

Dátum: 2025. dec 26. 17:59

Kolumbán Gábor református lelkipásztor a karácsony igazi üzenetére hívja fel a figyelmet a KolorTV ünnepi műsorában: ahogyan a pásztorok elindultak Betlehembe, úgy nekünk is meg kell nyitnunk szívünket és lelkünket, hogy befogadjuk az Úr Jézus Krisztust.

Egyházak karácsonya — A szeretetben megélt ünnep öröme

Dátum: 2025. dec 25. 17:32

Dr. Janka Gábor esperes-parókus a Kazincbarcikai Görögkatolikus Parókia képviseletében osztotta meg ünnepi gondolatait a KolorTV ünnepi műsorában. Beszédében gyermekkori emlékek és lelki élmények fonódnak össze, amelyek a karácsony igazi üzenetét hordozzák: a szeretetet, az érintés csodáját és Krisztus közelségét.

Boldog karácsonyt, Kazincbarcika!

Dátum: 2025. dec 24. 19:23

Mit is kívánhatna a KolorMédia minden munkatársa Kazincbarcikának és az itt élőknek karácsonykor? Őszinte és tiszta szívből békességet, boldogságot, örömöt, egészséget, áldást, és hogy a szeretet kísérje minden városlakó útját! Idén ünnepi műsorral is készültünk, amelyben helyi vendégek mesélnek a saját karácsonyukról. Ezzel kívánunk Önöknek áldott, békés karácsonyt!

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk