https://kolorline.hu/Szebbé tették az ünnepet

Szebbé tették az ünnepet

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Díjátadó ünnepséget rendezett a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma és a Városszépítő Egyesület a Don Bosco Sportközpontban február 17-én.

A rendezvényen Csősz Béláné, a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület ellenőrző bizottságának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd felelevenítette a karácsonyi időszakot, ahol idén is rengeteg remek díszítéssel készültek a lakók az ünnepekre. Ezek után P. Dányi Gabriella költő szórakoztatta verseivel a jelenlévőket. 

Fotók: Bartók Alexandra

Az átadón jelen volt Pásztor László, önkormányzati képviselő és városszépítő elnökségi tag, aki köszöntőbeszédében kiemelte, hogy az önkormányzatnak minden évben szívügye a város díszítése, és ebben hatalmas szerepet játszanak a város lakói is, akik még szebbé teszik a dekorációt egyéni munkáikkal. Ez a díjátadó most értük van, az ő kreativitásukért, szépérzékükért és munkájukért, amit azért tesznek, hogy örömöt szerezhessenek vele azoknak, akik az utcán sétálva felnéznek a házakra.

A díjátadó ceremónián, egy-egy oklevéllel jutalmazták a város legdíszesebb karácsonyi erkélyeit, lépcsőházait, családi házait, intézményeit és vállalkozásait.     

További híreink

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

Bike Park – újra várja a kerékpárosokat Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 05. 20:47

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai befejezték a Bike Park tavaszi karbantartását, így a pálya ismét várja a kerékpározókat. A létesítményt Kazincbarcika Város Önkormányzata 2022-ben hozta létre a helyi sportolási lehetőségek bővítésére.

KolorTV élőben

Programajánló

Áprilisi programok Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk