https://kolorline.hu/„Kibontakozás

„Kibontakozás" - Demes Ferenc László kiállítása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„Kibontakozás” címmel nyílt kiállítás a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban február 19-én. A Gimi Galériában Demes Ferenc László alkotásait tekintheti meg a közönség, akinek tárlatát barátja, Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke nyitotta meg.

Demes Ferenc László körülbelül 50 éve autodidakta módon kezdett bele ebbe a különleges szakmába. Nevét leginkább szobrászként, fémszobrászként ismerheti a művészetszerető közönség, akinek az országban jelenleg 14 köztéri szobra látható, valamint a 15. felkérésén dolgozik.


Fotók: Bartók Alexandra

A művész, munkáinál elsősorban a mondanivalóra és a látványra helyezi a hangsúlyt. Kiállításán olyan alkotásait szerette volna megmutatni a fiataloknak, amik a tűzben születtek. Ilyenek például a kerámiák vagy a féldrágakövekből és kovácsolt ezüstből készült ékszerek. Természetesen festményekkel is készült erre a tárlatra, ahol egy-egy különleges darabot is szeretett volna megmutatni.

A szobrász szeret mindent, ami szép és jó, minden anyagban valamilyen formát lát bele. Mint szobrász leginkább a fekete és a fehér színnel dolgozik, így előfordul, hogy valami színesebbre vágyik. Ilyenkor lát neki a festészetnek, ahol leginkább a természetet másolja. Mint a művészek többségének, számára sincs szebb annál, amikor egy alkotás úgy valósul meg, ahogyan azt ő elképzelte.

A tárlatot március 3-áig tekintheti meg a közönség a Gimi Galériában.

 

További híreink

Új szórakoztató élményelemekkel várja a gyerekeket a Vízi Komplexum

Dátum: 2026. jún 28. 09:25

Június 27-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexum még többféle élményt kínáló helyszínné vált a látogató gyerekek számára. Vízi akadálypályával és elektromos vízi dodzsemekkel bővült az igénybe vehető szórakozási formák köre. Ezek a játékok ráadásul egész évben elérhetők.

Gyorsan fogynak a helyek – javában zajlik a nyári táborok szezonja Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 27. 22:46

A nyári szünet első hete után már jól látszik: idén is óriási az érdeklődés a kazincbarcikai táborok iránt. A Gyermekek Háza–Kézművesház első turnusa már lezárult, több népszerű program pedig hetekkel ezelőtt betelt. Aki azonban még keres nyári elfoglaltságot gyermekének, több sport- és vízi táborba továbbra is jelentkezhet.

Évadzáró kézilabdaünnep - Családi délutánt rendezett a Szalézi Diáksport Egyesület

Dátum: 2026. jún 27. 22:02

Közös délutánnal zárták le a 2025/2026-os szezont a Szalézi Diáksport Egyesület kézilabdázói június 26-án, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvarán. Az egyesület közösségének tagjai visszatekintettek a közelmúltban véget ért kézilabdaszezon eredményeire, elismerték sportolóik és edzőik egész éves munkáját, valamint ismertették a következő szezon terveit. 

Július 1-jén zárva tartanak a szakrendelők és a háziorvosi rendelők

Dátum: 2026. jún 26. 17:00

Július 1-je — a Semmelweis-nap — az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napja, ezért szerdán zárva tartanak a szakrendelők és a háziorvosi rendelők Kazincbarcikán. A sürgős esetek ellátását ezen a napon is az ügyeleti rendszer biztosítja.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk