https://kolorline.hu/A hatodik World Tour-csapat: Bahrain McLaren!

A hatodik World Tour-csapat: Bahrain McLaren!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

2014 nyarán nagy feltűnést keltett, amint a két bahreini herceg, Nasszer és Halid ibn Hamad al Halifa is részt vett a nagy sikerű Ironman 70.3 Budapest versenyén, méghozzá jó néhány – a bulvárlapok szerint ötven – testőr kíséretében. Már akkoriban rebesgették, hogy a Bahreni Királyság egy profi kerékpárcsapat létrehozásán fáradozik, két évvel később pedig már hivatalosan is bejelentették: Bahrain Merida Pro Cycling Team néven világhódító útjára indul a World Tour-csapat

Nem bíztak semmit sem a véletlenre, olyan klasszisokkal vágtak neki az első szezonnak, mint Vincenzo Nibali, Giovanni Visconti, Franco Pellizotti vagy Sonny Colbrelli, nem csoda, hogy már a profi klub első szezonjában nagy sikereket értek el, Nibali szakaszt nyert, s az összetettben harmadik lett a Giro d’Italián, ugyancsak etapsikert jegyzett, s az összetettben második lett a Vuelta a Espanán, megnyerte a Horvát Körversenyt és a Lombard Körversenyt, Colbrelli elvitte a Brabantse Pilj, Visconti pedig a Giro dell’Emilia első helyét.


Fotó: Team Bahrain McLaren / Bettini Photo

2018-ban Nibali Milánó–San Remo-győzelemmel kezdte a szezont, s a Tourra összpontosított, ám az Alpe d’Huez-n egy nézővel ütközött, s a tizenharmadik szakaszon – az összetett negyedik helyéről – fel kellett adnia a küzdelmet... Ez rá is nyomta a bélyegét a Bahrain szezonjára, amelybe így is belefért egy rakás diadal, Giro- és Vuelta-szakaszgyőzelmek, összetett siker a Horvát és a Német Körversenyen, spanyol és szlovén országúti bajnoki cím, és így tovább...

Tavaly tavasszal Nibali ismét nagy formában volt, az Olasz Körversenyen második lett, a Tour de France-on – bár szakaszt is nyert – viszont nem tudott beleszólni a legjobbak dolgába. A csapat tizenhat győzelmet – közte két Tour de France-szakaszsikert – jegyzett, vagyis nem zárt rossz évet.

2020-ra alaposan átalakult a klub élete, névadó szponzorként beszállt a Formula–1 világából (is) ismert McLaren, a „nagyok” közül Nibali és Pozzovio is távozott, és tizenkét új versenyző öltözött be a vörös-narancs-fekete felszerelésbe. Köztük olyan nagyágyúk, mint a britek világbajnok szupersztárja, a harmincszoros (!) Tour de France-, tizenötszörös Giro d’Italia- és háromszoros Vuelta a Espana-szakaszgyőztes Mark Cavendish, a nagy körversenyeken rendre remeklő, a Tour de France-on negyedik, a Girón harmadik helyet is jegyző spanyol Mikel Landa vagy a Liege–Bastogne–Liege győztes holland Wout Poels. Van egy régi ismerős is a Bahrain McLaren csapatában: a szlovén Jan Tratnik nyerte a 2015-ös Tour de Hongrie budapesti befutóját, s elvitte a pontverseny legjobbjának járó zöld trikót is.


Fotó: Team Bahrain McLaren / @modcyclingphoto⁣

A Tour de Hongrie szervezői eddig tizenöt csapat érkezését jelentették be, eszerint 2020-ban indul a magyar viadalon az Astana Pro Team (World Tour), a TREK-Segafredo (World Tour), a Mitchelton-Scott (World Tour), a Team Jumbo-Visma (World Tour), a CCC Team (World Tour), az Androni Giocattoli-Sidermec (Pro Team), a Gazprom-RusVelo (ProTeam), a Riwal Readynez (ProTeam), a Team Novo Nordisk (Pro Team), a Bardiani-CSF-Faizané (Pro Team), a Kometa-Xstra (Continental Team), a Team Novák (Continental Team), az Adria Mobil (Continental Team), a Giotti Victoria (Continental Team) és a magyar országúti válogatott is.


Jan Tratnik szakaszgyőzelme a 2015-ös Tour de Hongrie-n

A szervezők nagy célt tűztek ki maguk elé: a Magyar Körverseny 2021-ben kerüljön be a Pro Series nevű sorozatba. Ennek komoly feltételei vannak, az egyik az, hogy legalább tizennégy World Tour- vagy ProTeam besorolású együttesnek kell részt vennie az idei Tour de Hongrie-n.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. május 13. és 17. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.



A 41. Tour de Hongrie programja

1. szakasz, május 13., szerda: Debrecen-Hajdúszoboszló, 174 km
2. szakasz, május 14., csütörtök: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
3. szakasz, május 15., péntek: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
4. szakasz, május 16., szombat: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 178 km
5. szakasz, május 17., vasárnap: Esztergom-Esztergom, 156 km

További híreink

Új szórakoztató élményelemekkel várja a gyerekeket a Vízi Komplexum

Dátum: 2026. jún 28. 09:25

Június 27-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexum még többféle élményt kínáló helyszínné vált a látogató gyerekek számára. Vízi akadálypályával és elektromos vízi dodzsemekkel bővült az igénybe vehető szórakozási formák köre. Ezek a játékok ráadásul egész évben elérhetők.

Gyorsan fogynak a helyek – javában zajlik a nyári táborok szezonja Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jún 27. 22:46

A nyári szünet első hete után már jól látszik: idén is óriási az érdeklődés a kazincbarcikai táborok iránt. A Gyermekek Háza–Kézművesház első turnusa már lezárult, több népszerű program pedig hetekkel ezelőtt betelt. Aki azonban még keres nyári elfoglaltságot gyermekének, több sport- és vízi táborba továbbra is jelentkezhet.

Évadzáró kézilabdaünnep - Családi délutánt rendezett a Szalézi Diáksport Egyesület

Dátum: 2026. jún 27. 22:02

Közös délutánnal zárták le a 2025/2026-os szezont a Szalézi Diáksport Egyesület kézilabdázói június 26-án, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium udvarán. Az egyesület közösségének tagjai visszatekintettek a közelmúltban véget ért kézilabdaszezon eredményeire, elismerték sportolóik és edzőik egész éves munkáját, valamint ismertették a következő szezon terveit. 

Július 1-jén zárva tartanak a szakrendelők és a háziorvosi rendelők

Dátum: 2026. jún 26. 17:00

Július 1-je — a Semmelweis-nap — az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napja, ezért szerdán zárva tartanak a szakrendelők és a háziorvosi rendelők Kazincbarcikán. A sürgős esetek ellátását ezen a napon is az ügyeleti rendszer biztosítja.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk