https://kolorline.hu/Elismerték a tehetségeket

Elismerték a tehetségeket

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Barcika Csillagait, azaz a kazincbarcikai nevelési-oktatási intézményekbe járó, tanulmányi, kulturális és sportversenyeken eredményesen szereplő óvodásokat, tanulókat, felkészítő pedagógusaikat ünnepelték március 2-án az Egressy Béni Művelődési Központban.

Az elismerések mellé a támogató cégek, szervezetek, a városvezetők, az önkormányzati képviselők és magánszemélyek felajánlásainak köszönhetően értékes jutalmat is kaptak a díjazottak és a fellépők. A negyvennégy elismerés mellett átadták a rangos „2019. Év Tehetséges Diákja”, a „2019. Év Felkészítő Pedagógusa”, valamint a „Kazincbarcika Város Jó tanulója-Jó sportolója” kitüntető díjat is.

A gálaműsort színvonalas és szórakoztató színpadi produkciók színesítették. A Pollack Mihály Általános Iskola tanulói Ipacs Szilvia felkészítésével egy csodálatos keringővel nyitották a díjátadót. A Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei Kerek Gábor Közeledő és Osváth Erzsébet Tavaszdal című remekművét adták elő. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium kórusa Szabó Balázs Band: Bájoló feldolgozásával készült. A Csillagfürt EGYMI fellépői vidám pillanatokat hoztak az intézmény életéből a színpadra. Zárásként pedig a Nefelejcs Tagóvoda Álomtáncát csodálhatta meg a közönség.


Fotók: Bartók Alexandra

Elismeréseket kaptak:

Lehóczki Zsófia és Némethné Márki Mariann óvodapedagógus (Irinyi János Református Oktatási Központ - Eszterlánc Óvoda)
Tőzsér Dóra és Vasváriné Magyar Andrea óvodapedagógus (Angyalkert Görögkatolikus Óvoda)
Király Bíborka és Hajdúné Török Angéla óvodapedagógus (Székhelyóvoda)
Makrai Balázs és Gulyás Andrea óvodapedagógus (Napsugár Tagóvoda)
Pap Zoé és Várhelyi Rita óvodapedagógus (Füzike Tagóvoda)
Szabó Luca és Lippainé Fényes Valéria óvodapedagógus (Mesevár Tagóvoda)
Bencs Benedek és Ölveczki Lászlóné óvodapedagógus (Nefelejcs Tagóvoda)
Gyöngyösi Rozália és Siklós Lászlóné óvodapedagógus (Százszorszép Tagóvoda)
Siklós Dorka (Sajóivánka Napköziotthonos Tagóvodája)
Márton Helka és Hütterné Zelena Judit óvodapedagógus (Szuhakálló Zöld Titok Kastély Tagóvoda)

Tóth Dávid és Lévai Józsefné pedagógus (Csillagfürt EGYMI)
Farkas Jónás és Kócsiné Bialkó Ildikó pedagógus (Tompa Mihály Református Általános Iskola)
Bojtár Boglárka és Szmerekné Krójer Anita pedagógus (Ádám Jenő Tagiskola)
Gregóczki Dorina és Juhász Barbara pedagógus (Kazinczy Ferenc Tagiskola)
Rudák Anett és Fónagyné Pál Zsuzsanna pedagógus (Dózsa György Tagiskola)
Deák Zsófia és Molnáré Dudás Katalin pedagógus (Pollack Mihály Általános Iskola)
Ölveczki Zsuzsanna és Mészáros Judit pedagógus (Árpád Fejedelem Tagiskola)
Fehér Virág és Szarka Lászlóné pedagógus (Ádám Jenő Tagiskola)
Sándor Éva és Petrohainé Jábrocsik Ágnes pedagógus (Gárdonyi Géza Tagiskola)
Kopcsó Milla és Tarjányi Orsolya pedagógus (Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola)

Bukó Martin és Lőrinczné Román Tünde pedagógus (Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma)
Hegedűs Mariann Éva és Piaszkóné Szokircsák Ágnes pedagógus (Szalézi Szent Ferenc Gimnázium)
Lakatos Máté (Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium)

Kazincbarcika Város Önkormányzata évek óta kiemelt elismerésben részesíti az év tehetséges diákját és felkészítő pedagógusát, melyről az idén is kuratóriumi döntés született: 2019. Év Tehetséges Diákja Réthy Liliána, 2019. Év Felkészítő Pedagógusa Palcsó László Irinyi János Református Oktatási Központ

Réthy Liliána 2015 szeptemberében kezdte meg tanulmányait az Irinyi János Református Oktatási Központ szakgimnáziumában, nyelvi előkészítő-közgazdasági ágazaton. Liliána példás tanulmányi eredménye a kezdetektől töretlen. Sokoldalú tehetsége révén már az első tanévben a közösség meghatározó tagjává vált. Diáktársai minden évben megválasztják az osztály titkárának. Emberileg megbízható, lelkiismeretes, vidám természetű, tisztelettudó és kitartó. Diáktársai szeretik, elismerik tudását és tisztelik szerénysége miatt. A közgazdaság iránt annyira elköteleződött, hogy minden kínálkozó lehetőséget megragad, jelentkezik és maximálisan helytáll az országosan meghirdetett szakmai versenyeken.

Palcsó László 1986-ban szerezte meg közgazdász tanári diplomáját Budapesten. A köznevelésben eltöltött néhány évét követően a versenyszférában különböző vezetői beosztásokban 25 évet dolgozott. 2014-ben tért vissza a tanári pályára. Szakmailag felkészült, nagyszerű pedagógus, az iskolában a pénzügyi tudatosságra való nevelés egyik élharcosa. Mindig az a cél vezeti, hogy minél inkább motiválja tanítványait, és minél érdekesebbé tegye számukra a pénzügyek világát. Óráira a jól szervezettség és a változatos munkaforma alkalmazása jellemző.


Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2018 októberében döntött Kazincbarcika Város Jó tanulója-Jó sportolója kitüntető díj alapításáról. A kitüntető díjból évente egy adományozható annak, aki kazincbarcikai nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban áll, legalább jeles tanulmányi eredménnyel rendelkezik, és kiváló eredményeket ér el sportversenyeken. A Képviselő-testület a szakmai kuratórium javaslatára Kazincbarcika Város Jó tanulója – Jó sportolója kitüntető díjat idén Bede Fanninnak adományozta, akinek Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester nyújtotta át az oklevelet és az ajándékot.

Bede Fanni a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájának 7. osztályos tanulója. Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő tanulmányi eredménye, valamint kiemelkedő sportteljesítménye alapján többször is kiérdemelte a nevelőtestület dicséretét. Igényes, rendszeres munkával, megbízható tudás megszerzésére törekszik. Céltudatos, fegyelmezett sportemberi magatartása példa diáktársai számára is. Rendkívüli akaratereje, kitartása és küzdőszelleme irigylésre méltó. Lelkes tagja a megyei diákolimpián I. helyezést, valamint a diákolimpia országos elődöntőjén III. helyen végzett kézilabdacsapatnak. Az egyesületi kézilabdacsapat egyik leggólerősebb, meghatározó játékosa. A megyei diákolimpián floorball, és női labdarúgásban ezüstérmes csapatban is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott. Az Országos diákolimpia döntőjén tagja volt a teniszben 2., a strandkézilabdában és atlétika négy próbában 7. helyezett és az országos döntőben szereplő női labdarúgócsapatnak.
Kiválóan teljesített a csapatversenyek mellett az egyéni sportágakban is. Teniszben, a megyei diákolimpián I. helyen, az országos diákolimpia döntőjében pedig II. helyen végzett. Szabadidejében szívesen vesz részt a városban rendezett közösségi sportversenyeken, ahol számtalan érmet szerzett. 2019-ben a Kolorfutás győztese volt.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a sport mellett tanulmányi téren is szépen teljesít. Sikeresen szerepel a körzeti és megyei magyar és matematika versenyeken, rajzpályázatokon, és aktív szereplője az iskolai rendezvényeknek, műsoroknak is.

 

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk