https://kolorline.hu/Polgármesteri közlemény a koronavírus elleni helyi védekezésről

Polgármesteri közlemény a koronavírus elleni helyi védekezésről

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzata nevében tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy jelenleg nincs tudomásunk helyi vagy környékbeli koronavírus fertőzött betegről. Ennek ellenére a március 5-én kiadott önkormányzati közleményhez hasonlóan közös érdekünk és kiemelt feladatunk, hogy Önökkel, a városban működő intézményekkel, cégekkel, civil szervezetekkel, egyházakkal közösen dolgozzunk azon, hogy megelőzzük a vírus megjelenését, esetlegesen a leghatékonyabb védekezési feladatokat hajtsuk végre.

Az önkormányzat a vírus Magyarországon való megjelenését követő napon, a veszélyhelyzetet elrendelő kormánydöntés előtt hat nappal, közleményben az alábbiakról tájékoztatta a lakosságot: (részlet a március 5-i közleményből)

  • Kazincbarcika város 2020. március 6-ától minden, az önkormányzat megbízásából szervezett tömegrendezvényt lemond vagy későbbi időpontra elhalaszt, előre láthatólag március 31-éig, a további rendezvények megtartásáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket,

  • az önkormányzati fenntartású intézményekben elrendeli a rendszeres fertőtlenítést és a WHO által kiadott, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által megerősített utasítások szigorú betartását.

  • az önkormányzat kéri a városban működő, nem önkormányzati fenntartású intézmények, különösképpen az egyházi-és állami oktatási intézmények, a városi kórház, a civil szervezetek, a rendvédelmi szervek, a tömegközlekedési vállalat, a városban működő, nagy vendégforgalmat lebonyolító cégek vezetőit, hogy az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően járjanak el, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozzuk az esetlegesen megjelenő vírus terjedését. Folyamatosan tartsák a kapcsolatot az önkormányzattal és a városvezetőkkel, segítsék a hiteles lakossági tájékoztatást.

A veszélyhelyzet Magyar Kormány által történő kihirdetésével, a katasztrófavédelemről szóló törvény értelmében az önkormányzati, képviselő-testületi, jegyzői, polgármesteri hatáskör jelentős része elvonásra került, ezért az összehangolt védekezés érdekében végezhető feladatok nagyrészét, mint például a köznevelési intézmények bezárását az önkormányzat, a képviselő-testület, a jegyző vagy a polgármester nem rendelheti el.

Önkormányzatunk folyamatosan azon dolgozik, hogy a fertőzésveszélyt a lehető leghatékonyabb formában tudja megakadályozni, ennek értelmében a szigorú higiéniás előírások és a rendezvények lemondása mellett a napokban dönthet úgy, hogy az önkormányzati fenntartású kulturális-és sportlétesítményeket, a könyvtárat, az uszodát bezárja. Egyéb intézmény bezárásáról állami szabályozás miatt jelenleg nem rendelkezhetünk. Emellett szóbeli és írásbeli tájékoztatást kértünk a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltségtől, mint felelős szervtől a következő napokban felmerülő teendőkről, lehetőségekről, kötelező feladatok operatív végrehajtásának menetéről. Folyamatosan egyeztetünk a házi karanténra való felkészülésről az érintett hatóságokkal.

Kérem Önöket, hogy az elkövetkező időszakban fokozott figyelemmel és felelősséggel cselekedjenek, tegyenek meg minden lehetséges óvintézkedést a közvetlen környezetük és a város lakosságának védelme érdekében!

Szitka Péter
polgármester

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.