https://kolorline.hu/Tour de Hongrie – új időpontban

Tour de Hongrie – új időpontban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A napokban előállt járványügyi helyzet miatt komoly döntés előtt áll minden verseny- és rendezvényszervező, így mi is. Megvizsgálva a lehetőségeinket és feladatainkat, arra a következtetésre jutottunk, hogy 2020. május közepén nem lehetséges megszervezni a Magyar Körversenyt. Ebben megerősítettek partnereink is. Többek között a Rendőrség figyelmét és energiáit jelenleg olyan súlyú feladatok kötik le, amelyek mellett nem kérhetjük és nem várhatjuk el, hogy egy kerékpárverseny előkészítésével foglalkozzanak – bármennyire is fontos az nekünk és a szurkolóknak.

Mindannyiunk érdeke az, hogy ez a veszélyhelyzet minél előbb mérséklődjön, és visszatérjünk a normális életmenethez. Minden szakértő szerint ehhez arra van szükség, hogy mindannyian otthon maradjunk. Ez alól a Vuelta Sportiroda munkatársai sem kivételek, ezért március 16-tól az összes kolléga számára otthoni munkarendet vezettünk be. A kapcsolatot telefonon és online tartjuk egymással. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Tour de Hongrie előkészítéséhez elengedhetetlen személyes bejárásokra, felmérésekre, helyszíni egyeztetésekre nincs mód. Ezért is döntöttünk a verseny halasztása mellett.

 

 

A vírus terjedésének és lefolyásának ma ismert nemzetközi példáit alapul véve, ideális esetben is legkorábban két hónap múlva kezdhetünk el az utazással, személyes találkozásokkal együtt járó munkavégzéshez, de készülnünk kell még ennél is rosszabb forgatókönyvekre. Ezért a 2020. évi Tour de Hongrie megszervezéséhez a lehető legtávolabbi, legbiztosabbnak tűnő, októberi dátumokat céloztuk meg. A következő napokban erről egyeztetünk a hazai és nemzetközi partnereinkkel.

Amint újabb információval szolgálhatunk, azt megosztjuk a Tour de Hongrie kommunikációs csatornáin.

Mindenkinek egészséget és türelmet kívánunk a következő hetekhez.
És ne feledjétek: Maradjatok otthon!

A Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda munkatársai nevében,
Eisenkrammer Károly

 

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk