https://kolorline.hu/Egy emberként

Egy emberként

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Fogjál össze Barcika! nevet viselő Facebook-csoport alig két hete alakult, létszáma viszont lassan eléri a 3000 főt is. A csoport megálmodója Sándor László volt akinek hitvallása „várni kell a váratlant is”, hiszen csak így lehet felkészülni egy szükség helyzetre.

Az alapító taghoz mindig is közel állt a közösségi munka, így a kialakult helyzetet se tudta tétlenül nézni. Nemcsak azoknak hozta létre a csoportot akik szeretnének segítséget nyújtani, hanem azoknak is akiknek segítségre van szükségük.

– A csoport aktív része egy emberként áll ki az idősebb korosztály megsegítésére. Mindenkinek megvan a maga feladata – mondta Sándor László, aki hozzátte: többen maszkokat varrnak vagy segítenek a bevásárlásban, ügyintézésben. Szociális intézmények, gyermek- és felnőtt orvosi rendelők, boltok, valamint étkezdék futárjai is kaptak a kézzel készült maszkokból, így segítve munkájukat.

Üzletek is csatlakoztak a csoporthoz, így átadási pontok jöttek létre a város néhány részén, ahol nemcsak a szépkorúak, hanem bárki át tudja venni a maszkokat, szükség esetén. Felhívják viszont a figyelmet arra is, hogy az átvett maszkokat mindenképp mossák és vasalják ki az esetleges kórokozók elkerülése érdekében. A segítséget bárki ingyen igénybe veheti, de a csoport arra kéri az embereket, ha tudják támogassák őket, hiszen sokaknak van szükségük segítségre. Valamint várják azon emberek jelentkezését is, akik segítenének, valamint azokét is, akiknek segítségre van szükségük.

https://www.facebook.com/groups/1065377217162392/

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk