https://kolorline.hu/Yellow Angels szurkolói csapata – Segítsük a kazincbarcikai mentősöket!

Yellow Angels szurkolói csapata – Segítsük a kazincbarcikai mentősöket!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Yellow Angels szurkolói csoport tagjai gyűjtést rendeznek az Országos Mentőszolgálat kazincbarcikai egysége számára.

Kedves Szurkolótársaink, Sportszerető emberek, Városlakók!

Mi csak szurkolók vagyunk. Minden héten ott állunk szeretett csapataink mögött, együtt küzdünk velük a győzelemért. Ki a pályán, ki a lelátón. Most együtt, közösen egy nagy csatát kell megvívnunk, ahol nem a kedvenc csapatunk és nem is mi vagyunk a főszereplők, hanem az egész ország. Mindenkire ugyanakkora szükség van, hogy győztesen kerüljünk ki ebből a harcból. Éppen ezért úgy gondoltuk, mi a magunk módján próbálunk meg segíteni. És hogy kin?

Választásunk az OMSZ kazincbarcikai egységére esett, hiszen ezekben a hetekben (is) nagy szükség van a munkájukra, mert lehet, hogy ma én szorulok segítségre, holnap pedig Ön. Ezek a névtelen hősök, akiket csak egyszerűen mentősöknek hívunk, nap-nap után állják keményen a sarat.

Mi azzal fejezzük ki köszönetünket és hálánkat, hogy gyűjtést szervezünk részükre. A befolyt összeg egy részéből élelmiszert vásárolunk nekik, a fennmaradó részt pedig átadjuk, amelyből azt vásárolnak, amire a Mentőállomásnak szüksége van. Hisszük, hogy sok kicsi sokra megy és együtt bármire képesek vagyunk!

Felajánlásaikat 2020. április 3-ig a következő számlaszámra várjuk:

OTP Bank Farkas Zoltán
11773346-42137049
Közlemény: OMSZ

“Sokak életéhez van közünk. Némelyikhez kevesebb, némelyikhez nagyon is sok. Mégsem fogják tudni a nevünket, azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkák rejtett és névtelen.”

Köszönettel: a Yellow Angels szurkolói csoport tagjai

 

További híreink

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk